Kultúra

Dalpremierre készül a Petőfi Zenei Díjra jelölt Nomad

Próbatermi felvételek már érkeztek az együttes pénteki koncertjén debütáló produkcióhoz.

A Sajnálom című dallal a csapat egyedüli rock/metal előadóként bekerült a Petőfi Rádió által alapított Petőfi Zenei Díj jelöltjei közé, Az év felfedezettje kategóriában. A szavazás már elindult, és egészen június 20-ig tart: a voksokat az alábbi linken lehet leadni, a gálával egybekötött eredményhirdetés június 28-án lesz a VOLT Fesztiválon.

A Nomad a jelölésen túl is igen aktív időszakot él át, hiszen a Juhász Marci, Jánosi „Cicó” Szabolcs, Nagy Levente, Újvári Péter felállású négyes javában írja az őszre várható új lemez dalait, amely a kritikusok és a közönség által is méltatott 2014-es Hotel Polimer albumot követi a sorban. A munkálatokról a csapat folyamatosan tájékoztatja a rajongókat, olyannyira, hogy az egyik készülő dal próbatermi felvételét be is mutatták a Facebook oldalukon:

Az új dal a napokban élőben is bemutatkozik, hiszen május 27-én a Gozsdu Manó Klubban lép fel a Nomad az Alone In The Moon társaságában. Bár a hangsúly a következő hetekben és hónapokban a stúdiózáson lesz, néhány fesztiválra azért eljut majd a csapat a nyár folyamán; ősztől viszont már ismét az aktív koncertezés időszaka köszönt be: a dátumokat hamarosan bejelenti a zenekar.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik