Kultúra

Ne akard megváltoztatni a múltat, mert később csúnyán ráfázol

Ez lehet a tanulsága a Frequency tévés feldolgozásához megjelent előzetesnek, amely egy meglepően izgalmas sorozatot vetít előre. Trailer.

A többek között A zöld íjász (Arrow), a Flash – A Villám és az ősszel a csatornájukra költöző Supergirl című sorozatokat is futtató The CW nevű amerikai tévés hálózat vágott bele a 16 évvel ezelőtt készült Frequency című misztikus thriller tévés feldolgozásába, amely a most megjelent első előzetese alapján egyáltalán nem is lesz rossz, sőt.

Ahogyan az a manapság egyre sokasodó tévés remake-ek esetében lenni szokott, a széria ugyanazt a koncepciót fogja követni, amit anno a mozifilm is, persze némi módosítással, hogy a készítők utóbb azt mondhassák, mégiscsak akad kreatív gondolat is a produkció mögött. A cselekmény tehát arra épül majd, hogy a detektív Raimy Sullivan (az eredetiben James Caviezel által megformált John Sullivan reinkarnációja) egy nap a hobbirádióján keresztül kapcsolatot létesít a néhai apja, Frank Sullivan (akit annak idején Dennis Quaid alakított) 1996-os kiadásával és bár eleinte mind a ketten meg lesznek döbbenve, a nő utóbb eléri, hogy a zsaru Frank jobban vigyázzon magára és ne halljon meg 20 évvel korábban. Igen ám, csakhogy Frank életben maradása a jól ismert pillangóeffektusnak köszönhetően teljesen átírja Raimy életét, akinek aztán rá kell majd jönnie, hogy a múlt megváltoztatása nagyon súlyos következményekkel járt.

A Mad Men – Reklámőrültek és A kiválasztottak című szériákból is ismert Peyton List főszereplésével készülő Frequency az ősszel fog startolni a The CW csatornáján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik