Kultúra

Nyolc évadon keresztül mentette meg Amerikát, most végre elnök lett

A Designated Survivor végre oda emeli a legyőzhetetlen Jack Bauert, ahol a helye van.

A mai nap, nagyon úgy tűnik, Jack Bauer körül forog, pedig nem volt ilyen tervünk. De a 24 főszereplője ma már a második hírben bukkan fel: a legendás széria remake-je kapcsán elhangzott, hogy az új, Legacy című sorozatban már nem ő lesz a főszereplő, most pedig már – némi konteóval ugyan – de arra is rájöttünk, miért. Jack Bauer ugyanis elnök lett.

No jó, a helyzet valójában nyilván nem ez, mindenesetre vicces együttállása ez a szórakoztatóipari csillagoknak. Valójában annyi történt, hogy nem sokkal a 24: Legacy trailere után megjelent az ABS Designated Survivor című új sorozatának trailere, márpedig ebben a sorozatban az egykori Bauert alakító Kiefer Sutherland egy közepesen fontos állami hivatalnokot játszik, akiből egyik pillanatról a másikra az Amerikai Egyesült Államok elnöke lesz. Létezik ugyanis egy intézkedés, mely alapján az USÁ-ban mindig kijelölnek valakit a kabinet tagjai közül, aki, amennyiben az elnökkel és a közvetlenül alatta álló hivatalnokokkal történne valami végzetes – automatikusan megkapja az elnöki címet. Ez a személy a desginated survivor, ami kb. kijelölt túlélőt jelent – és amely tisztet Sutherland tölti be az azonos címen futó sorozatban, melynek kezdetén – amint az már a trailerből is kiderül – egyetlen jól irányzott terrortámadás végez az USA teljes vezetőségével. Egészen dögösnek ígérkezik, pontos preimerdátumot ugyan még nem tudunk, annyi bizonyos, hogy a pilot idén ősszel érkezik az ABC-re.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik