Kultúra

Erőlködik, de nem ígér sok jót a Halálos fegyver-sorozat előzetese

Megérkezett a tévés reboot trailere, amely alapján a széria a nyomába se fog érni az eredeti akciófilmeknek.

Még az ősszel harangozta be az amerikai Fox tévés hálózata, hogy egy új akció- és drámasorozat formájában rebootolják a sokak által kedvelt Halálos fegyver-mozikat. Azóta be is indultak a produkció munkálatai, mígnem most itt van az első előzetes, amelyet elnézve jobb lett volna, ha a Fox fejesei még tavaly meggondolják magukat és elvetik ennek az egyébként is értelmetlen és teljesen felesleges projektnek a tervét.

Az új Halálos fegyver ugyanazt a sztorit fogja követni, amelyet anno a kultikus filmek, azaz a Mel Gibson és Danny Glover tolmácsolásában legendássá vált Martin Riggs és Roger Murtaugh megismerkedésére, majd elválaszthatatlanná válására fókuszál majd. A sorozat szereplőgárdáját illetően már februárban kiderült, hogy Glover örökébe lépve Murtaugh karakterét a Wayans tesók egyike: az idősebb Damon Wayans fogja megformálni, míg az előzetes immár azt is leleplezi, hogy az új Riggst Clayne Crawford játszhatja majd.

A mellékszereplők között a Halálos iramban-filmekből ismerős Jordana Brewstert is felvonultató sorozat várhatóan az év második felében fog startolni a Fox csatornáján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik