Kultúra

Meghalt Gene Gutowski producer

90 éves korában hunyt el Gene Gutowski lengyel-amerikai filmproducer, holokauszttúlélő, aki Roman Polanski három filmjének volt producere az 1960-as években, majd később A zongorista című Oscar-díjas alkotását is együtt készítették.

Gutowski fia, Adam Bardach közölte az AP hírügynökséggel, hogy édesapja tüdőgyulladásban halt meg kedden egy varsói kórházban.

A szintén holokauszttúlélő Polanski vele készítette az 1965-ös Iszonyat című pszichológiai horrort Catherine Deneuve főszereplésével, ezt követte egy évvel később a Zsákutca, majd 1967-ben a Vámpírok bálja című film – ezek az alkotások nyitották meg a rendező útját Hollywoodba.

Polanski évekkel később azt mondta, Gutowski indította el nemzetközi karrierjét, “élete egyik legfontosabb szereplőjének” nevezte a producert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik