Kultúra

Tényleg lesz Doctor Who-spinoff

Már forog a BBC3 új sorozata és még idén képernyőre kerül a Ki vagy, doki? oldalhajtása.

Már régóta pusmogták a brit televízió-társaság háza táján, hogy egyik legsikeresebb sorozatuk új spinoffot kaphat, de most maga a BBC erősítette meg, hogy harmadik számú csatornájukon érkezik majd a folytatásféleség. A leendő széria helyszíne a Coal Hill School lesz, ahol számos ikonikus esemény történt a korábbi Doctor Who-évadok során, és a Class, vagyis Osztály nevet viseli majd.

Doctor Who modoros-kisokos:

– A sorozat eredetileg 1963 és 1989 között volt műsoron, 1996-ban tévéfilmet készítettek belőle, 2005-ben pedig sikeresen újraindították, amely az újraszámozást követően a kilencedik évadnál tart.

– A széria főszereplője a Gallifrey bolygóról származó, önmagát Doktornak nevező időlord különböző problémákat old meg időben és térben – angol rendőrségi telefonfülke alakjára fixálódott – TARDIS nevű időgépével, illetve rendszerint csinos női kísérőkkel.

– A Doktor szerepét az eltelt fél évszázad alatt értelemszerűen több színész is játszotta már, ám a szereplőváltás problematikáját a BBC sohasem a James Bond filmek mintájára oldotta meg. Az új Doktor új fizimiskával akkor jelenik meg, ha egy majdnem halálos kimenetelű sérülést szenved, amelyből regenerációs folyamat segítségével épül fel.

A rövidke szinopszis szerint az időlord kalandozásai olyannyira megvékonyították az iskolát körülölelő tér- és időfalat, hogy mindenféle ellenséggel (akik különböző korokból és világokról érkeznek) kell szembenéznie az iskola kollektívájának, valamint az itt tanulóknak. A sorozat készítői ismeretlen arcokat választottak főszereplőnek, a vélhetően vezető személyiségű tanárt alakító Katherine Kelly kivételével mindenki más (Greg Austin, Fady Elsayed, Sophie Hopkins és Vivian Oparah ) kevés tévés tapasztalattal rendelkezik.

A sorozathoz egyébként érkezett egy 360 fokban fordítgatható videó is:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik