Kultúra

Menő magyar kisfilm jöhet, ha segítesz

A számtalan hazai és külföldi fesztiváldíjjal kitüntetett Parafrázis című kisjátékfilm készítői, Kemény Eszter rendező és Chilton Flóra operatőr a Budapesti Metropolitan Egyetem (a korábbi Budapesti Kommunikációs Főiskola) hallgatói a kreatív ötletek és művészi projektek megvalósításában egyre nagyobb szerepet kapó közösségi finanszírozás, a crowdfunding intézményéhez nyúlva az Indiegogón gyűjtenek pénzt készülő következő vizsgafilmjükhöz. Az alkotók már tapasztalt indiegogósnak vallhatják magukat, hiszen a fent nevezett alkotásuk is így készülhetett el:

A páros 1500 eurót (közel 470 ezer forintot) szeretne összegyűjteni, hogy következő kisfilmjük technikai feltételeit biztosíthassák, továbbá a stáb, a színészek és a technika szállításánál felmerülő benzinköltségekre, a helyszínbérlésekre, valamint a stáb étkeztetésére és egyéb felmerülő kiadásokra költhessenek.

A film Tóth Krisztina Játszódjatok! című novellája alapján készül, a konzulensek között pedig a legutóbb a Szabadeséssel számos elismerést bezsebelő Pálfi György is megtalálható.

A kampányban segítséget nyújtó adakozók DVD-kópiát kaphatnak a filmből, de akár a film producereivé válhatnak vagy részt vehetnek a forgatáson is, az adomány nagyságától függően. A leendő alkotás Szürkület néven fut majd, az alkotók pedig imigyen kalapoznak:

Adakozni az alábbi linken lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik