Kultúra

Nagyon komoly II. világháborús dokumentumfilm érkezik a tévéképernyőkre

A Duna World fogja műsorára tűzni a Magyar korridor: Varsó 1944 című alkotást, amelynek már az előzetese is igencsak látványos és mozgalmas.

A Duna World csatornáján debütál az elmúlt idők egyik legszínvonalasabb és legakciódúsabb magyar gyártású történelmi dokumentumfilmje, a Magyar korridor: Varsó 1944, melynek televíziós premierjére a Lengyel – Magyar Barátság Napján, március 23-án délután 6-kor kerül sor.

Az 50 perces dokumentumfilm azt a történelmi eseménysort dolgozza fel, amikor a német hadvezetés a keleti frontról visszavonuló II. magyar tartalék hadtestet a varsói felkelés leverésére utasította. A 30 ezer főt kitevő kontingenst vezető Vattay Antal altábornagy azonban a náci parancsot mereven elutasította a több évszázados lengyel-magyar barátságra hivatkozva. A tábornok csak arra vállalkozott, hogy csapataival hermetikusan lezárta a lengyel fővárosba vezető utakat, hogy az ott harcoló felkelők ne kaphassanak kívülről semmiféle utánpótlást. A blokád azonban látszólagos volt: a magyarok által ellenőrzött területeken a lengyelek nemcsak szabadon közlekedhettek, illetve vihettek be tárgyi- és személyi utánpótlást a Visztula-parti városba, hanem a bakák sok esetben át is adták a partizánoknak a nyilvántartásokban nem szereplő fegyvereiket, lőszereiket, gyógyszereiket, élelmiszer-tartalékaikat és magyar katonai egyenruháikat is. Csaknem 100 magyar át is állt a harcok kirobbanásakor a lengyelek oldalára, hogy fegyvereiket a németek ellen fordíthassák. A helyzet akkor kezdett kaotikussá válni, amikor a hadtest új parancsnoka, Lengyel Béla altábornagy az egész seregével a felkelők oldalára akart átállni, hogy Sztálin hadosztályaival közösen szabadíthassa fel Varsót a náci megszállás alól. Persze eközben Hitler utasítására a németek is felkészültek egykori fegyvertársaik, a magyarok megtámadására, amely több fegyveres összetűzésben meg is nyilvánult.

Többek közt a dokumentumfilmnek köszönhetően kapta meg Lengyelország legnagyobb állami kitüntetését a „Lengyelország Újjászületése Érdemrend” lovagkeresztjét a Gdanskban élő 98 éves Elek István egykori karpaszományos huszár. Az egykori Hadik-huszár azért kapta meg a rangos kitüntetést, mert a felkelés ideje alatt 1600 lengyel családot mentett ki társaival együtt az égő Varsóból.

A Magyar korridor: Varsó 1944 című dokumentumfilmben közel 100 hagyományőrző és tucatnyi még működő korabeli haditechnika lett felvonultatva. A csatajelenetek rekonstrukciójakor több mint 10 kiló pirotechnika lett felhasználva. A filmet a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra támogatta.

Forrás: Artist-Fama Kft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik