Kultúra

Az eredeti Halálcsillag sorsa kalandosabb, mint hinné

A forgatáson használt modell természetesen nem robbant fel, de közel volt a megsemmisüléshez.

A legendás film forgatási munkálatait követően a stúdió egy raktárba, a Dollar Moving and Storage-be szállította a kellékek egy részét, melynek bérleti díját egészen az utómunkák befejezéséig fizette. Ezután viszont úgy érezték, hogy nincs értelme az egésznek, így kidobásra kárhoztatta azokat. A filmen dolgozók közül néhányan még meg tudtak menteni egy-egy darabot, de jó részük a szemétdombon végezte.

A Halálcsillag (valamint az árokjelenethez használt modellek két részlete) a raktárban dolgozók egyikéhez, egy Doug nevű férfihoz került, aki a következő tíz évben kaliforniai házában tartotta azt.

halalcs-todd

1988 körül a család Missouriba költözött, a Halálcsillag pedig Doug édesanyjának régiségboltjába került. Egy Star Wars-gyűjtő, Todd Franklin hamarosan felfigyelt a tárgyra, és meg volt győződve arról, hogy az eredeti kellékkel áll szemben.

deathstar-in-missouri1

De hogyan kerülhetett volna az az ország közepére, egy kedves tó szomszédságába? Franklin néhány napon át nyomozott, még a Lucasfilmmel is felvette a kapcsolatot, akik legjobb tudásuk szerint válaszoltak: a modellt a forgatások után röviddel megsemmisítették.

A gyűjtő nem volt meggyőzve, így visszament a boltba, hogy megvehesse a Halálcsillagot. Sajnos addigra azonban az már gazdát cserélt: a Star World nevű country és western klub tulajdonosához, Markhoz került, aki néhány éven át a hely előterében tartotta.

A Star World 1993-ban bezárt, Todd és testvére, Pat pedig azonnal rohantak, hogy megmentsék az évek óta vágyott modellt. Mire odaértek, a hely már teljesen ki volt pucolva, kivéve a sarokban kókadozó Halálcsillagot, amit hiányzó radarernyőjének köszönhetően egyszerűen csak kukának használtak. Természetesen megvásárolták, nagymamájuk pedig elkészítette a hiányzó radarernyőt. Kartonból.

A komoly értéket képviselő tárgyat azonnal megvásárlásra ajánlották a Lucasfilmnek, akik válaszukban egyértelművé tették, hogy ez egyáltalán nem érdekli őket.

deathstar-closeup-1536x864

1999-ben a Halálcsillag újra gazdát cserélt, azóta pedig jórészt Gus Lopez házát díszíti. A hiányzó radarernyőt azóta tökéletesen reprodukálták, Todd nagymamájának kartonból készült művét pedig visszajuttatták az előző tulajdonoshoz.

Fotók és információk: StarWars.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik