Kultúra

Aj Vej-vej dániai tárlatainak bezárásával tiltakozik a vagyonelkobzó dánok ellen

A kínai képzőművész visszavonja alkotásait két dániai kiállításról, ezzel tiltakozva a dán menekültjogi törvény szigorítása miatt.

Aj Vej-vej úgy döntött, bezárja Ruptures (Repedések) című tárlatát a Faurschou Foundationben. A döntésre az után került sor, hogy a dán parlament megszavazta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a hatóságok számára a menekültek értékeinek elkobzását, és megnehezíti a családegyesítést

– olvasható a művész hivatalos Instagram- és Facebook-profilján.

A művész szerdán jelentette be a közösségi oldalakon, hogy az aarhusi Aros múzeumból és a Faurschou Foundation koppenhágai kiállítóterméből is visszavonja munkáit.

Jennie Haagemann kurátor szerint Aj Vej-vej telefonon értesítette a koppenhágai múzeum tulajdonosát a döntésről. Az intézmény azt tervezte, hogy áprilisig meghosszabbítja a tavaly márciusban nyílt tárlatot, amelyet azonban most azonnali hatállyal bezárt.

Támogatom Aj Vej-vej döntését, amely teljes egészében a szabadságról és az emberi jogokról szól

– fogalmazott Jens Faurschou, a múzeum tulajdonosa.

Az Aros múzeum illetékesei állításuk szerint mindössze annyit tudnak az ügyről, amennyit Aj a Twitteren és az Instagramon megosztott. A művész alkotásai a múzeum novemberben nyílt A New Dynasty Created in China című tárlatának részét képezik. Erlend Hoeyersten múzeumigazgató elmondta, “nagy tisztelettel” adózik a művésznek a dán menekültpolitikát illető kritikája előtt, ugyanakkor “ésszerűtlennek tartja, hogy egy egész nemzetet büntetnek a kormánya intézkedései miatt”.

A dán parlament által kedden nagy többséggel elfogadott menekültjogi törvény módosítás szerint a hatóságok átkutathatják a menedékkérők holmiját és elkobozhatják a 10 ezer koronát (420 ezer forint) meghaladó készpénzt, illetve az ennél többet érő értéktárgyakat, hogy a migránsok ezzel is hozzájáruljanak elszállásolásuk költségeihez.

Megszigorítják a családegyesítést, valamint a tartózkodási engedélyek idejét is megkurtították. A változtatás bevallott célja, hogy elriassza a menekülteket attól, hogy menekültstátusért folyamodjanak Dániában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik