Kultúra

Meghalt Pat Harrington Jr.

Az Arany Glóbusszal és Emmy-díjjal is kitüntetett színészt 86 éves korában érte a halál.

Hosszan tartó betegeskedést követően elhunyt az évek óta Alzheimer-kórban szenvedő Pat Harrington Jr. amerikai tévészínész, aki legismertebb szerepét, Dwayne F. Schneider karakterét az 1975-84 között futott One Day at a Time című szitkomban játszotta, amelyben az egyik főszereplőként 199 epizódban tűnt fel. A sorozatbeli alakításáért négy jelölés mellett 1981-ben Golden Globe-bal, 1984-ben pedig Emmy-díjjal tüntették ki.

Az 1929-ben New Yorkban született Harrington az 1940-es évek végén kezdett színészkedni és az évtizedek során többek között olyan itthon is ismert tévés produkciókban kapott szerepeket, mint a Szerelemhajó, a Gyilkos sorok, a Columbo, a Drága testek, a Ki a főnök? és az Öreglányok. Mindeközben számos rajzfilmsorozat karakterének kölcsönözte a hangját, így például az Aquaman, a Scooby-Doo újabb kalandjai, a Captain Caveman and the Teen Angels, a Yo Yogi! és a Jaj, a szörnyek! című szériákban is hallhatták őt a nézők. Utolsó szerepét 2012-ben a Vérmes négyes egyik epizódjában vállalta.

Forrás: CNN, IMDb

Ajánlott videó

Olvasói sztorik