A Philips kapitány forgatókönyvéért Oscarra is jelölt Billy Ray írja és rendezi a Szemekbe zárt titkok (Secret In Their Eyes) című thrillert, amelynek három főszerepét az egyaránt Oscar-díjas Julia Roberts és Nicole Kidman, illetve a 12 év rabszolgasáért Oscarra jelölt Chiwetel Ejiofor fogják játszani. A film cselekményének alapját az a megrázó esemény adja majd, hogy meggyilkolják a történetesen FBI ügynök Jess (Roberts) tinédzser lányát, akit ez teljesen tönkretesz. A nyomozó irodát is otthagyó nő társa, Ray (Ejiofor) tizenhárom évvel később új nyomra bukkan a felderítetlen ügyben és Jesst felkeresve, továbbá bevonva a gyilkosság idején velük dolgozó kerületi ügyész Claire-t (Kidman), közösen kiderítik, hogy ki is volt a tettes. Rövidesen azonban sokkoló felfedezéseket tesznek az igazságot illetően, miközben Jesst úgy tűnik semmi sem tántoríthatja el attól, hogy megbosszulja a lánya halálát. A Szemekbe zárt titkok november 20-án debütál az amerikai mozikban.
Kultúra
Ütős előzetest kapott Julia Roberts és Nicole Kidman misztikus thrillere
2015. 11. 06. 13:00
- 13:15 Szél Bernadett: Ami most van, tekintsék nyugodtan purgatóriumnak
- 12:59 Különös kegyetlenséggel végezték ki II. Túpac Amarut
- 12:43 Bóka János a Fidesz valóságérzékelésének helyreállításával kezdené
- 12:41 Ő lett Gajdos László utódja a Nyíregyházi Állatpark élén
- 12:10 A leghalálosabb medúzák új faját fedezték fel
- 11:59 Görkorizás Gázában, hantavírus, királyi bevonulás és David Attenborough a hét képein
- 11:53 Robbie Keane: Nincs helye kifogásoknak, de…
- 11:43 Balavány: Még Sulyok Tamásban is több a tartás, mint Orbán Viktorban
- 11:41 Csapadéktérkép: a Berettyó környékén 0, Baján 64,5 milliméter eső esett
- 11:25 A Chelsea hivatalosan is kinevezte új edzőjét, Xabi Alonsót
- 11:04 Radnóti Sándor: Orbán nagyon feltápászkodékony, de ebből nem fog feltápászkodni
- 10:59 Megvan, kik veszik át Magyar Péter és Tarr Zoltán helyét az Európai Parlamentben
- 10:57 Panyi Szabolcs: Több mint egy tucat orosz kémet tartalmazó listához juthat Magyar Péter
- 10:41 Felrobbant a levegőben, és lakóház mellé zuhant egy repülőgép Németországban
- 10:39 Az AI majdnem újra meggyilkolta John Lennont
- 10:57 Panyi Szabolcs: Több mint egy tucat orosz kémet tartalmazó listához juthat Magyar Péter
- 10:59 Megvan, kik veszik át Magyar Péter és Tarr Zoltán helyét az Európai Parlamentben
- 11:43 Balavány: Még Sulyok Tamásban is több a tartás, mint Orbán Viktorban
- 06:42 Gyalogosok közé hajtott egy autó Olaszországban, majd kést rántott a vezetője
- 09:53 Elárulta az ETO edzője, hol folytatja a pályafutását
- 08:41 Hegedűs Zsolt értékelte Pintér örökségét: Alapjában sérül már a betegbiztonság
- 07:59 Meghan Markle új fotót mutatott Harry herceggel közös lányukról
- 11:04 Radnóti Sándor: Orbán nagyon feltápászkodékony, de ebből nem fog feltápászkodni
- 09:01 Egyszázalékos adómilliárdok – két szereplőnek lejt a pálya, a civilek viszont hátrányban vannak
- 20:03 Sub Bass Monster: Nincs bennem backstage-zárási pánik, nem tartok attól, hogy elfelejtenének
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
