Kultúra

Új színészekkel jöhet a következő Tetovált lány-mozi

A hollywoodi verzió folytatását már nem Daniel Craig és Rooney Mara párosával fogják elkészíteni.

2011-ben mutatták be a Stieg Larsson azonos című regényén alapult A tetovált lány hollywoodi újráját, amelynek a kiváló színészeknek és David Fincher rendezésének hála, még a feldolgozásokkal szemben joggal fanyalgókat is sikerült meggyőznie létjogosultságáról. A filmet finanszírozó Sony Pictures ekkor kilátásba is helyezte, hogy Larsson Millenium-trilógiájának további részeit is leforgatják (miközben azok Svédországban már Noomi Rapace és Michael Nyqvist főszereplésével ugyancsak elkészültek), azonban éveken keresztül nem történt előrelépés a második felvonás, A lány, aki a tűzzel játszik tető alá hozását illetően. Legalábbis ezidáig.

A gyanúsan nagy hallgatásnak a Sony most egy váratlan húzással vetett véget, ugyanis felfedték, hogy nem csinálják meg sem A lány, aki a tűzzel játszik, sem pedig A kártyavár összedől című részeket, helyettük viszont leforgatják a filmre eleddig még nem vitt Ami nem öl meg című negyedik történetet, amelyet a 2004-ben elhunyt Stieg Larsson örökségét továbbvivő David Lagercrantz írt és adott ki az idén. A bejelentett produkcióban azonban sem Daniel Craig, sem Rooney Mara nem tér vissza szerepében, sőt: valószínűleg David Fincher sem vállalja a rendezést. A The Wrap értesülései szerint ugyanakkor a Sony illetékesei már ki is nézték maguknak a hősnő Lisbeth Salander következő megformálóját, aki az Ex Machinával idén berobbant Alicia Vikander lehet.

Forrás: The Hollywod Reporter via Coming Soon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik