Kultúra

Joseph Fiennes két kardozás között a feltámadó Jézus után nyomoz

Az izgalmas koncepciójú Risen egy római katonatiszt szemszögéből meséli el a Jézus halálát követő eseményeket.

Paul Aiello sztorija alapján az Emmy-jelölt Kevin Reynolds írja és rendezi a Risen című kosztümös drámát és thrillert, amely a halála ellenére felszívódó Krisztus után indított jeruzsálemi nyomozást és embervadászatot mutatja be. A cselekmény középpontjában a nagy hatalmú tribunus, Clavius (Joseph Fiennes) áll, akit feljebbvalói megbíznak a keresztre feszített, majd nyomtalanul eltűnt Jézus holttestének megtalálásával. Clavius a személyi segítője, Lucius (Tom Felton) közreműködésével nyomozni kezd, holott racionális emberként már az a tény is igencsak aggasztja, hogy a prófétának kikiáltott keresztény vezető holtteste úgy vált köddé, hogy igazából senki sem férhetett a sírjához. Mindeközben Jeruzsálemben a helyzet egyre feszültebbé válik, a nép a feltámadó messiásként emlegeti Jézust és a követői lázongani kezdenek, amely a római erőkre nézve is növekvő fenyegetést jelent. A kifejezetten ígéretesnek tűnő Risen február 19-én debütál majd az amerikai mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik