A Jimmy Kimmel Show-ban már tradíció, hogy minden évben Halloween után videómontázszt tesznek közzé, amelyet cinikus szülők készítettek és küldtek a műsorba. A felnőttek azt kamuzzák, hogy elfogyasztották gyermekük kínkesevesen gyűjtögetett édességadagját, az arra adott reakciók pedig az értetlenségtől kezdve a fenyegetőzéseken át egészen a hisztériás rohamokig tartanak, akadnak olyanok, akik csapkodnak, mások sírógörcsöt kapnak, de vannak beletörődők is, sőt olyan lurkók is, akiken azért látszik, hogy szüleik beavatták. A legdurvábbak egyébként közel sem annyira radikálisak, mint tavaly, hiszen akkor az egyik túlpörgött leányka nemes egyszerűséggel a következőket mondta édesapjának: „F*** you, motherf***er!!!”
- 12:58 Horrorfilmbe illő részletek derültek ki az amerikai TikTok-sztár gyilkossági ügyéről
- 12:49 Tolvai Reni elárulta, miért nem mutatkoznak együtt párjával, Kállay-Saunders Andrással
- 12:38 Kötelező netes életkor-ellenőrzést vezet be az EU
- 12:36 Az év gólját dobhatta a szegediek átlövője a Bajnokok Ligájában, miután kétszer is megpördült
- 12:13 Orvosi képesítés nélkül végzett hialuronsavas ajakfeltöltéseket egy fiatal békéscsabai kozmetikus
- 11:59 Nem engedné a DK-ból kilépett óbudai polgármester, hogy pártok induljanak az önkormányzati választásokon
- 11:44 „Elsőként el kell gyászolni ezt a 16 évet” – Orvos-Tóth Noémi és Unoka Zsolt a NER feldolgozásáról
- 11:40 Hajdú Péter arról kérdezte A Nagy Ő győztesét, miért van egyedül
- 11:39 Diego Simeone összebalhézott az Arsenal hátvédjével
- 11:37 Egy év alatt egernyi emberrel lettünk kevesebben a természetes fogyás miatt Magyarországon
- 11:28 Élettársa ölte meg az eltűnt nőt, bedobta egy kiszáradt kútba és mésszel befedte
- 11:27 Újra megszólalt a legendás szurkoló
- 11:23 Péntektől tilos az elektromos rollerezés a kaposvári sétálóutcában
- 11:15 Katona József Színház: Fontos, hogy a korrupció és lopás gyakorlata felszámolásra kerüljön
- 11:13 Újra dolgozhat a februárban letartóztatott dunavarsányi gyermekorvos
- 08:39 Kvíz: mennyit tudsz Az ördög Pradát visel 1. részéről?
- 07:33 Választás 2026: Orbán Viktor vátesz volt
- 08:39 Mészáros cégcsoportjának vezetője: Nyugodtan rám lehet rúgni az ajtót, de egyszerűbb, ha kopogtatnak
- 06:35 Magyar Péter az EU-s pénzek lehívásáról: Az uniós intézmények vezetői minden támogatást megadnak
- 11:07 Az ukrán határ mellett eredtünk a legnagyobb Fidesz-győzelem nyomába
- 06:42 Elutasították Delhusa Gjon 2,5 milliós keresetét Újbuda alpolgármestere ellen
- 07:40 A hónap utolsó napján bal lábbal kelt fel a forint
- 21:26 Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen
- 10:30 Az MCC közölte, hogy kész az együttműködésre a Tisza-kétharmad által dominált parlamenttel
- 08:50 Az NKA szakmai és pénzügyi beszámolót kér be a támogatottjaitól
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
