Elhunyt az Alzheimer-kórban szenvedő Colin Welland, aki 1982-ben megkapta a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat, a legendás Tűzszekerek szkriptjéért. Az 1934-ben Colin Williams néven született Welland a ’70-es évek eleje és a ’90-es évek vége között tevékenykedett a filmiparban, elsősorban színészként. Az évtizedek során számos tévésorozat mellett olyan filmekben játszott, mint a Kes, a Kaktusz Jack, a Szalmakutyák, a Sweeney! és az Ian Fleming titkos élete. Mindeközben pár brit tévés produkció forgatókönyvét is jegyezte, majd 1979-ben elkészült a Jenkik című film, amely ugyancsak az ő szkriptjén alapult. Két évvel később ezt követte a Tűzszekerek, amelyért többek között BAFTA-díjra is jelölték. Forgatókönyvet eztán még a Twice in a Lifetime, a Forrongó évszak és a Gombaháború című alkotásokhoz írt. A 1990-es évek második felétől már csak színészként dolgozott, utolsó szerepét az 1998-as Bramwell című minisorozatban vállalta.
- 21:00 „Pepe egy varázslatos személyiségű csávó volt” – Márton István és Dániel András búcsúzik Scherer Pétertől
- 20:44 Kozsó a Blikknek panaszkodott, hogy végrehajtók törtek rá, és elvitték a személyes értékeit
- 20:39 Itt a vége: 12 év után kiesett egy csapat a kézilabda NB I-ből
- 20:28 „A preferencia az öt élbajnokság egyike” – külföldre menne az NB I legjobb magyar játékosa
- 20:22 Felfüggesztenék a devizahiteles pereket és végrahajtásokat a Tisza törvényjavaslata értelmében
- 20:06 Gulyás Gergely: A Fidesz–KDNP-frakció törvényjavaslatot terjesztett elő a magyar gazdákat védő intézkedések újbóli bevezetésére
- 19:54 Ray Romano még mindig évi 18 millió dollárt keres a Szeretünk, Raymond ismétléseiből
- 19:45 Kim Kardashian fehérneműi között találtak 3 milliárdnyi kokaint
- 19:37 Krausz Ferenc alapítványa 17 milliárdot kapott eddig az államtól, de csak az összeg 1 százalékát használták fel
- 19:32 Sok minden tisztázatlan a Fradi körül, de egy elvágyódó játékost megnevezett a sportigazgató
- 19:31 Kegyelmi botránytól a gyermekvédelem rendszerszintű válságáig – öt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza
- 19:26 „Minden egyes tekercsnél, minden egyes újabb szónál vagy filmbéli fordulatnál volt egy története” – ilyen volt szinkronszínészként Scherer Péter
- 19:05 Vezetés közben meghalt egy férfi Újpesten
- 18:58 Nárciszhagymát ettek a gyerekek egy várpalotai óvodában, öten kórházba kerültek
- 18:49 Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: nem tölthet 8 évnél többet hivatalban a kormányfő, vége lehet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 14:05 Bárándy Péter váltja Semjén Zsoltot a vadászati védegylet élén
- 14:39 Ukrán pénzszállítók ügyvédje: összeomlott az Aranykonvoj-ügy hivatalos indoklása
- 15:16 Magyar Hang: bezuhantak a Mediaworkshöz tartozó megyei lapok
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 14:02 Megszünteti egy termékkategória árusítását az Aldi
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 13:01 Egy 33 éves nő szállította a nehéz sorsú gyermekeket a 70 éves cukrosbácsinak
- 12:56 Deutsch-Lazsányi Erika lemondott a ritmikusgimnasztika-szövetségben betöltött pozíciójáról
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
