“Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi”
Nincs ebben a feliratban semmi patetikus, semmi magasztos, nincs benne ígéret, nincs benne még bizakodás sem. Semmi olyan, hogy ne félj, mert tiéd a túlvilág, vagy legalább, hogy ne csüggedj, mert van értelme. Semmi, csak a halálbiztos, csontegyszerű kijelentés.
Az idézett hat szó a római Santa Maria della Concezione templom katakombáinak bejárata fölött áll, alant több ezer csontváz közli a látogatóval, hogy a halandókra egyazon sors vár. A földalatti folyosókat borító csontok és koponyák egykor kapucinus szerzetesek vázát alkották, még sincs nyugvóhelyükben semmi áhítat. Mintha Madách Luciferje lenne a dizájner.
1500 és 1870 között élt négyezer szerzetes maradványai nyugszanak a kriptában. A csonthalmokba koponyák pöttyöznek mintákat, a falakon és a plafonon emberi maradványokból szerkesztett képek díszelegnek. Néhány szerzetes korpusza még egyben van, sőt viseli csuháját, csak a kasza hiányzik a kezükből.
A templomot és a kriptát VIII. Orbán pápa és kapucinus testvére, Antonio Barberini építtette 1626-ban. A kiszemelt területen fekvő szerzetestemetőt felszámolták, így az ott nyugvók lettek a katakomba első lakói, majd évszázadokon át követték őket a többiek, akik minden este leendő sírhelyükön imádkoztak, s néztek szembe jövőjükkel.
“Megállj! Ez itt a holtak birodalma”
Ez a szöveg figyelmezteti a Párizs belvárosa alatt kanyargó katakombalabirintus látogatóit. A háromszáz kilométernyi rendszer milliók nyughelye. Az alagutak egykor bányák voltak, már a rómaiak is innen termelték ki az építkezésekhez szükséges mészkövet, aztán amikor beszakadással fenyegettek a járatok, egyszerűen lezárták őket, és szó szerint alvilágként, haramiák búvóhelyeként működtek.
Az 1700-as években végleg megtelt a rohamosan gyarapodó város közkedvelt, az Aprószentekről elnevezett temetője, és már úgy sem bírta a terhelést, hogy a kétszáz évesnél régebbi sírokat rendszeresen kiürítették, lakóikat tömegsírokba költöztették.
Az 1780-as tavasz nagy esőket hozott, amitől bedőlt néhány, a temető mellett álló épület pincéje, s a víz emberi maradványokat sodort magával. A botrány során XV. Lajos egyik tanácsnokának eszébe jutottak az itáliai kapucinusoknál látott katakombatemetők, és előállt az ötlettel, hogy az Aprószentekben nyugvókat át kéne költöztetni a város alatti labirintusba, a területet pedig építkezésre használni. Az idea 1785 februárjában szökkent szárba, ekkor kezdték meg az Aprószentek kihantolását – a vallásos liturgia tiszteletben tartása mellett két évig tartott, míg nyolcszáz lovas kocsival új nyughelyére szállították kétmillió ember maradványát.
A sikeren felbuzdulva a városvezetés további 17 temető, 600 templom, 100 kolostor és 45 vallási közösség temetkezési helyének felszámolását rendelte el. Az átszállításokkal 1814-re végeztek, majd egészen 1860-ig temettek a katakombákba.
A halál föld alatti birodalma az első perctől kezdve vonzotta a fény városának dekadens lakóit és látogatóit: már az 1800-as évek elejétől szerveztek hideglelős túrákat a szűk, föld alatti folyósokon. A katakombák emblematikus arculatát az első bejárásokat szervező politikus és tudós, Louis-Étienne Héricart de Thury alakíttatta ki. A folyosókra górált csontokat halmokba rendezték, a koponyákból kereszt és szív alakú formákat raktak ki.
Később koncerteket, színi előadásokat, okkult szertartásokat és bacchanáliákat is rendeztek. A katakombák vonzereje mit sem kopott máig, annak ellenére, hogy több ezer eurós bírságra számíthat, akit elkap odalent a folyosókon cirkáló rendőrség. A járatokból ma bő 300 kilométer járható, de csak 1700 méternyit nyitott meg a város a turisták előtt. A többi, közel félszáz ismert kapun át megközelíthető rész a katakombarajongó katafil és ki tudja még hány bizarr szubkultúra játszótere.
Koponyákból családi címer
Az emberi maradványok dekoratív újrafelhasználását a csehek emelték művészi szintre. A Kutná Hora külvárosában álló seldeci osszáriumban nemcsak faldíszek készültek csontból, hanem komplett tárgyak is, egyebek mellett hatalmas csillár, díszes címer.
Seldecben ciszterci monostor állt valaha, melynek apátját szentföldi küldetéssel bízta meg II. Ottokár király. A legenda szerint az egyházfi a visszatérésekor hozott magával némi földet a Golgotáról, amit szétszórt az apátság temetőkertjében, nem sejtve, hogy hamarosan ott kíván nyugodni, aki csak hallja a történetet. A temető idővel hatalmassá terebélyesedett, a pestisjárványok és a huszita háborúk alatt pedig kifejezetten zsúfolttá vált.
A XV. század elején a sírkert közepén gótikus kápolnát építettek, és az alapásás közben talált tömegsírokból előkerült maradványokat az épületbe vitték. Utóbb a templomot rekonstruálni kellett. A tulajdonos Schwarzenberg család talán egy párizsi kirándulás hatására bízott meg egy tehetséges fafaragót, rendezze el esztétikusan a kápolnában felhalmozott maradványokat. Frantisek Rint pedig egyedülállóan groteszket alkotott: emberi csontokból rakott ki családi címert.
Egy dög
Túl Róma fenyegető üzenetén, túl Párizs túlvilági kalandparkján, túl a cseh gúnyon illesszünk ide pár Baudelaire-strófát. Részletet az Egy dög című versből:
– És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága
te, lázam, üdvöm, angyalom!
Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján.
De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!
