Sűrűsödnek a januárban visszatérő X-akták kedvcsinálói, hiszen a hét elején megjelent első igazán parás promót követően most egyszerre két új teaser is érkezett. A negyvenöt perces és a mindössze félperces, ám egyaránt feszkós videókban az ismét egymás oldalán nyomozó Fox Mulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) mellett egyre több kormányügynök, illetve deformált és titokzatos figura tűnik fel, miközben nagyon azt sugallják, hogy a földönkívüliek is előkerülnek majd (akiknek technológiáival suttyomban még mindig kísérletezik az amerikai kormány). Magyarán lesz itt minden, csak győzzük kivárni. A sorozatot több mint húsz évvel ezelőtt kiagyaló, majd produceráló Chris Carter írta és rendezte új X-akták 2016. január 24-én indul majd a Fox amerikai csatornáján.
Vadiúj tv-szpotok érkeztek a kultikus sorozat jövőre induló folytatásához, melyben úgy tűnik az idegenek mellett szörnyek is lesznek.
Ajánlott videó
- 22:16 Nyolcgólos meccsen nyert a Győr a Konferencia Ligában
- 22:05 Minden este újra hallja a robbanást a férfi, akit majdnem kiszippantott a légnyomáskülönbség a Ryanair-gép ablakán
- 21:44 Kapitány István: Megszűnik egy jogköröm
- 21:30 A meccs előtt állította ki a bíró a kispad mellett vizelő focistát
- 21:23 Ez történt 2026. július 21-én
- 21:04 Gajdos László: 17 zebra fordult meg Hatvanpusztán, ötről nincs semmi infó
- 20:58 Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot – íme a részletek
- 20:48 Kele János: A 39 éves varázsló, a gólrekorder és a világ legjobb középpályása – íme a 2026-os foci-vb álomtizenegye
- 20:44 Újraindult Simon Miklós volt fideszes országgyűlési képviselő büntetőügye
- 20:08 Magyar Péter találkozott a Vidéki prókátorral a Polgár-fiaskó után
- 19:46 Mégsem kapott piros lapot a lefújás után a vb-döntő argentin botrányhőse
- 19:45 Először helyeztek el gyereket a Heim Pál Gyermekkórház babamentő inkubátorába
- 19:34 Ellenállási nyilatkozatot hirdetett a Fidesz, nem vesznek részt az új tisztviselők megválasztásában
- 18:59 A korábbi osztrák kancellár is az MCC fizetési listáján volt, de a Fidesz bukása után visszautalta a pénzt
- 18:58 Ezért szórtak lisztet a wc-be nagyanyáink
- 14:31 Puzsérék Laczó Adriennt látnák szívesen az államfői székben
- 10:57 10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt., miután áprilisban minden lottón elvitték a főnyereményt
- 18:01 Török Gábor: Véget értek a mézeshetek Magyar Péterék számára
- 10:17 Kiderült, mikor és hol búcsúztatják Szolnoki Pétert
- 13:13 Ruszin-Szendi Romulusz feljelentést tesz a honvédség eltűnt, félmilliárdos beszerzése miatt
- 17:59 ATV: Bóka János lett a Fidesz új frakcióvezetője
- 16:30 Tisza-frakcióvezető a Polgár-bukta után: A többi párttal is egyeztetünk majd a köztársasági elnökről
- 09:05 Orbán Viktor turistaosztályon utazott haza a foci vb-ről
- 09:19 „Kell tudnia mondani valamit arról, hogy mi történt velünk itt az elmúlt 16 évben" – ismert értelmiségiek nyilatkozata a köztársasági elnök jelöléséről
- 21:44 Kapitány István: Megszűnik egy jogköröm
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
