Kultúra

Vin Diesel elárulta, ki rendezi a következő xXx-mozit

A Xander Cage szerepében visszatérő színész egy interjúban fedte fel a harmadik rész direktorának kilétét.

Még augusztus végén derült ki, hogy Vin Diesel főszereplésével folytatódik a xXx-franchise, melynek harmadik a sikeres első, majd a rettenetesen elhibázott – és a színészt is nélkülöző – második felvonása után a jövőre forgó harmadikban ismét a 48 éves akciósztár fogja játszani a főszerepet. A bejelentés óta nem érkezett új infó a produkcióval kapcsolatban, ám most Diesel az io9.com weboldalnak adott interjújában a következő projektjeiről beszélve csakúgy mellékesen megemlítette, hogy a xXx: The Return of Xander Cage című filmet a többek között a Disturbiát és a Sasszemet is jegyző D.J. Caruso fogja levezényelni.

Pokolian izgatott vagyok a xXx miatt. D.J. Caruso rendezi, ami nagyon izgalmas. A nagy kérdés az, hogy melyik mozit fogjuk előbb megcsinálni, miután F. Gary Grant csatlakozott a Halálos iramban 8 csapatához. Vajon a xXx 3 indul be előbb, vagy a Halálos iramban?

– morfondírozott Diesel utalva ezzel arra, hogy a múlthéten ugyancsak neki köszönhetően vált ismerté a Halálos iramban 8 direktorának kiléte. A szavai alapján valóban nem tiszta még, melyik produkció forgatása indul be előbb, jóllehet az IMDb szerint a xXx 3 már az előkészületi fázisban mozog, míg a Halálos iramban 8 háza táján egyelőre még nem történt semmi. Mindazonáltal nyilván hamarosan eldől a kérdés, ám addig is Vin Diesel másfél hét múlva visszatér a mozikba Az utolsó boszorkányvadász című fantasy akciófilmmel, amely itthon október 22-től lesz látható.

Forrás: io9 via Collider

Ajánlott videó

Olvasói sztorik