Kultúra

A Pixar dínós meséje még jobb, mint amilyennek elsőre tűnt

A Pixar az Agymanók után idén másodjára is megmutatja, hogyan is kellene csinálni ezt az animációsfilm-dolgot. Itt a Dínó tesó második trailere.

A Pixar idén már jócskán bejelentkezett egy kiváló munkával és akár ülhetne is babérjain egy ideig, ám úgy tűnik, nagyon megszaladt az ihlet, ugyanis az imádni való Agymanók után egy egész estés animációval jelentkeznek még ebben az évben, mert ugye nehogy már kihagyják az ünnepeket. A Dínó tesó alapötlete eléggé adja magát: mi lett volna, ha az aszteroida, amelyiknek a dinoszauruszok kipusztulását tulajdonítjuk, kicsivel ugyan, de elvétette volna a bolygót. A dínók vígan éltek volna tovább a mindeközben azért változó éghajlat és saját fajtájuk veszélyesebb példányai jelentette kihívások mentén. Pixarék úgy számoltak, hogy azért ekkor is megjelent volna az ember – jóhogy – csak éppen egy kicsit más szerepben, legalábbis ha a filmbeli emberfióka tipikusnak számít: ő leginkább Maugli és egy kiskutya között helyezkedik el az evolúciós skálán, viszont legalább rettentően cuki. Az ő és egy Ardo nevű, családjától elszakadt dínógyerek barátságáról szól a Magyarországra december 3-án érkező Dínó tesó, mely az első, erősen túlcukrozott előzetese alapján még kevésbé volt meggyőző, a most érkezett új trailerben viszont minden van, amitől egy film általában működik: érzelmek, dráma, cukiság és izgalom kellő egyensúlyban. Nagyon várjuk.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik