Kultúra

Eldőlt: még legalább két Mad Max-film készül

A hírt a Mad Max: A harag útját író és rendező George Miller erősítette meg egy interjúban.

Kétségtelen, hogy az idén a szenzációs A harag útjával feltámasztott Mad Max-franchise ázsiója 30 év után ismét az egekbe szökött, hiszen a látványos alkotás mind a mozilátogatók, mind a kritikusok egyik kedvencévé vált az év első felében. Ebből kifolyólag a folytatást illetően spekulációk már korábban is napvilágot láttak és ezidáig az a hír járta, hogy egy újabb felvonás már biztosan készül, ám most a szériát kiagyaló és a poszt-apokaliptikus filmek atyjának is tekintett rendezőzseni, George Miller egy interjúban pontot tett a kérdés végére, ugyanis elárulta, hogy a Warner Brothers stúdióval közösen még minimum két mozit terveznek tető alá hozni.

A harag útja kidolgozása során mélyre leástunk a háttértörténetet illetően, nemcsak a karakterek, de a járgányok tekintetében is. Például, hogy miként is váltak a kormányok afféle vallási relikviákká, meg ilyenek. Szóval végül oda jutottunk, hogy két újabb forgatókönyv született, pedig nem is terveztük őket. Jelenleg még tárgyalunk a stúdióval a következő moziról, azonban, hogy melyik sztorit csináljuk meg legközelebb, még nem tudom.

– árulta el a 70 éves Miller, aki már 15 éve dolgozott azon, hogy megvalósítsa negyedik Mad Max-filmjét, így nem is csoda, hogy ez idő alatt két kollégájával, Brendan McCarthy és Nick Lathouris forgatókönyvírókkal több szkriptet is összehoztak. Az tehát egyelőre bizonytalan, hogy a már kiszivárgott Furiosa és The Wasteland címek közül melyik lesz a következő installációé (az IMDb szerint utóbbi), azonban az fix, hogy Max figuráját Tom Hardy fogja játszani bennük, hiszen neki további három filmre szóló szerződése van a Warnerrel. Mindeközben a két cím egyike mellett egyéb pletykák is azt hirdetik, hogy az első körben csupán A harag útjára aláíró Charlize Theron szintén visszatér majd egy, vagy mind a két film erejéig, pláne, miután a Furiosa kifejezetten az ő karakterével fog foglalkozni.

Forrás: Slashfilm, IMDb

Ajánlott videó

Olvasói sztorik