Szinkronizált trailert kapott az egész estés Blinky Bill – A film című animációs mozi, amely a Dorothy Wall 1930-ban megjelent mesekönyv-sorozatán alapul. Az Ausztráliában mind a mai napig töretlen népszerűségnek örvendő korábban már több rajzfilmsorozatot is kapott, mint pl. az 1992-ben indult Blinky Bill kalandjai című széria, ám mostanra eljutott odáig, hogy elkészült a figuráról és barátairól szóló mozifilm. A kenguruk földjén csaknem nemzeti szimbólumként számon tartott kis koala a produkció sztorija szerint egy nap felkerekedik, hogy megtalálja elveszettnek hitt édesapját, aki valaha a Fehér Sárkányok tengerét kutatva tűnt el a Sivatagban. Blinky egy ígéretes nyom hatására maga mögött hagyja otthonát, a biztonságot nyújtó Zöld Völgyet, és nekivág az ismeretlennek. Útja során megismerkedik az állatkertben nevelkedett, kissé félénk koalalánnyal, Mogyorócskával és a nagy dumájú galléros gyíkkal, Jackóval. A csapatnak nemcsak a hatalmas ausztrál vadon veszélyeivel kell majd szembenéznie, de még az eredetileg a kiváló Rufus Sewell hangján megszólaló könyörtelen vadmacska is beléjük köt. Az izgalmas út és a megannyi kaland persze aztán összekovácsolja a hármast, Blinky pedig egyre biztosabbá válik abban, hogy meg fogja találni apukáját. A Deane Taylor, Noel Cleary, Alexs Stadermann és Alex Weight négyes rendezte Blinky Bill – A film november 19-én érkezik meg a magyar mozikba.
- 22:08 Musiala 13 másodperc alatt betalált, Kane triplázott, a Bayern gálázott az újonc otthonában
- 20:50 17 év után lőtt újra gólt Dzsudzsák Balázs a Magyar Kupában
- 20:44 Végzetes frontális karambol történt a 47-es főúton
- 20:29 Pusztító tűzvész buktatta meg Napóleont
- 20:28 Emberrablással vádolják Salvinit, hat évet kért rá az ügyészség
- 20:28 Elek Gábor csapata már a második fordulóban bombameglepetést okozott
- 20:14 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 14.
- 20:03 Eltűnő antilopok nyomában – képeken egy expedíciós csapat küzdelmei Mongóliában
- 20:03 Magyar Péter: Úgy tűnik, hogy mégsem lesz Vitnyéden migránstábor
- 19:39 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:20 Szentkirályi Alexandra az Airbnb-ről szóló terézvárosi szavazás eredményének megfelelő szabályozást fog szorgalmazni budapesti és akár országos szinten
- 19:18 Pintér Attila csapata tizenegyesekkel esett ki a kupából
- 18:58 Egy ősi perzsa technikát, de a legmodernebb megoldásokat is bevetik Sevillában a kánikula ellen
- 18:53 Pénzt is kereshetünk biciklizéssel
- 18:42 Norvég film nyerte a miskolci filmfesztivál fődíját
- 07:33 Ázsia Expressz: Cserpes Lauráék feladták a versenyt, átadva helyüket Zsigmond Angiéknak, akik a hajszán kiestek volna
- 10:11 Mádai Vivien tízéves fia kábeltévét kért a születésnapjára, amin nézheti a híradót és a sportot
- 16:42 Hamarosan lesz még egy holdja a Földnek
- 13:25 Félbe kellett szakítani az újraegyesült Jane's Addiction koncertjét, mikor az énekes nekiesett a gitárosnak
- 11:08 „Sokkal jobb színész vagyok magyarul, mint angolul” – Patrick Duffy köszönőbeszédet mondott a Lepattanó miskolci premierjén
- 12:24 Menthetetlenek, visszataszítók – Semjén Zsolt a papokkal kapcsolatos botrányokról beszélt
- 17:15 Jövő héten napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása Budapestnél, harmadfokúra emelik az árvízvédelmi készültséget
- 17:57 Egy tsz melléküzemága takarított a BS-ben az örökbecsű albumát négyszer is bemutató Dire Straits után
- 07:52 Tíz férfiből négy azért nem kaphat nyugdíjat, mert nem éri meg a nyugdíjkorhatárt
- 07:17 Beszorult egy utas a Balatonra tartó InterCity egyik vécéjébe
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!