Kultúra

Penge sorozatokkal folytatja az őszt az AMC

Két vadonatúj széria: a Humans és az Into the Badlands premierjét jelentette be a csatorna.

Két roppant ígéretes sorozat érkezik a jövőben az AMC csatorna műsorára, melyek közül az egyik a Humans című nyolcrészes produkció, amely október 30-án debütál, az új részek pedig péntekenként lesznek majd láthatóak. Két héttel a sorozat indulása után újabb nagyon várt bemutatóra kerül sor: november 16-án indul az Into the Badlands, amellyel a hazai nézők – akárcsak a Fear the Walking Dead esetében – ismét az amerikai premierrel egy időben ismerkedhetnek meg. Így a bemutató, amelyet eredeti nyelven vetít az AMC, hajnali 3:00 órára kerül, hogy megegyezzen az amerikai keleti-parti idő szerinti sugárzással. A csatorna az első részt aznap este 22:00 órakor ismét levetíti, magyar szinkronnal – és ez a menetrend megmarad a további öt, egyenként hatvan perces rész esetében is.

A Humans London külvárosában játszódik, időben egy különleges, “párhuzamos” jelenben. Ebben a világban minden elfoglalt családnak kötelezően van egy csúcsfejlesztésű robotasszisztense, amely az élő másához megszólalásig hasonlít. A produkció egy olyan izgalmas világot mutat be, amelyben a technológia átszövi az emberi kapcsolatokat, ezzel komoly erőpróbának veti alá az erkölcsi és etikai értékeket és mindazt, amit mi emberinek vélünk. Ahogy a társadalom mindinkább a technológiára támaszkodik, rá kell jönnünk, hogy komoly következménye lesz, ha az életünket gépekkel osztjuk meg.

Daniel Wu az Into the Badlands harcművész főhősének szerepében. Fotó AMC Studios
Daniel Wu az Into the Badlands harcművész főhősének szerepében. Fotó AMC Studios

Az Into the Badlands harcművészeti témájú sorozat, amelynek a Nyugati utazás című klasszikus kínai mesén alapul. A produkcó a távoli jövőben játszódik, ahol több millióan vesztették életüket természeti és egyéb, ember által okozott katasztrófákban. Az összeomló államok helyén a feudális társadalom kezd kialakulni, amelyben a gazdagság és a hatalom a legerősebbek és legbrutálisabbak kiváltsága. A sorozat Badlands vidékén játszódik, amely területen hét rivális nagybirtokos osztozik. Ők ellenőrzik a mindennapi élethez szükséges feltételeket, és támaszkodnak saját lojális hadseregükre. A katonák, akik a sorozatban Clippers névre hallgatnak, olyan státuszt és kényelmet élveznek, amelyről földi halandó csak álmodik, és akik életüket is feláldozzák urukért. Kevesen érik meg a 30. születésnapjukat, de Sunny (Daniel Wu) nem hétköznapi harcos. A harcművészetek kíméletlen profija. Alulról indulva hamar felküzdötte magát, és vezető harcosa és legfőbb bizalmasa lett Quinn nagyúrnak, akit a magyar származású Marton Csokas alakít.

Quinn már sok esztendeje a Badlands legnagyobb hatalmú birtokosa. A vidék egyik legújabb ura Az Özvegy (Emily Beecham) pimasz és magabiztosnak tűnő támadásokkal igyekszik megtépázni Qiunn közlekedési és szállítmányozásra használt eszközeit, és kóstolgatja harci kedvét. Az egyik összecsapás során Sunny-t a sors összehozza egy tizenéves kisfiúval, aki sötét titkot rejteget. Az Özvegy folyamatos támadásainak kereszttüzében jönnek csak rá kettejük valódi küldetésére: a legvadabb és legveszélyesebb földeken áthaladva a céljuk, hogy megtalálják és elhozzák Badlands vidékére a megvilágosodást.

Forrás: AMC Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik