Elhunyt Martin Milner amerikai színész, akinek legismertebb munkái az Adam 12 és a Route 66 című sorozatok voltak. Milner 1947-ben kezdte pályáját és az évtizedek során olyan mozifilmekben kapott játszott, mint az Élet apával, az Iwo Jima fövenye, a Louisa, a Csendes hadművelet, az Újra szól a hatlövetű, A siker édes illata, A babák völgye és A svájci Robinson család. Az 1950-es évektől aztán már elsősorban tévésorozatokban láthatták őt a nézők, így feltűnt a Dragnet, a Crossroads, a The Life of Riley és a The Millionaire című produkciókban, majd 1960-ban jött a Route 66, amelyben ő formálhatta meg az egyik főszereplő, Tod Stiles karakterét. Néhány kisebb szerepet követően 1968-ban indult Milner mellett Kent McCord főszereplésével az Adam-12 című dráma- és krimisorozat, amellyel a Pete Malloy és Jim Reed rendőrtiszteket alakító színészek nagy népszerűségre tettek szert. A hét évadot megélő Adam-12 után Milner még játszott többek között A svájci Robinson család tévés folytatásában, továbbá a Columbo, a Fantasy Island, a MacGyver, a The New Adam-12, Life Goes On, a Robotzsaru és a Gyilkos sorok című szériákban is. Utolsó szerepét az 1997-es Halálbiztos diagnózis című tévéfilmben vállalta. Martin Milner 83 évet élt.
- 03:33 Marco Rossi sejtelmes nyilatkozata: Valakinek döntést kellene hoznia
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 18:30 Vigyázat, veszélyes anyag oldódhat ki egy kínai konzervből
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 14:50 Molnár Áron Várkonyi Andreának: Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod. Olyan emberi
- 17:10 Magyar Péter újra számon kérte a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj-ügyet
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 16:31 Ha ez nem AI, akkor Alec Baldwiné a valaha volt egyik legjobb Robert De Niro-utánzás
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében
- 14:27 Róna Péter: Nem vontam párhuzamot Magyar Péter és Orbán Viktor között
- 15:40 Pag szigetén szúrták ki a hegyeshalmi focicsapat Magyar Falu Program-os kisbuszát
- 13:51 13 ezer kilométeres felhősáv tűnt fel az Atlanti-óceán felett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
