Kultúra

Steven Spielberg vénségére megőrült: rebootolná A cápát és a Vissza a jövőbe-t

Az Oscar-díjas rendező által alapított DreamWorks nemrég szakított a Disney-vel, új forgalmazójával, az Universallal pedig korábbi sikerek újraértelmezésével kacérkodnak

Ahogy tegnap már beszámoltunk róla, a Dreamworks Disneyvel kötött szerződése 2009-re nyúlik vissza, de közben a Miki egeres vállalat a Marvelt és a Lucasfilmet is felvásárolta, így ezzel érdeklődési iránya erősen átalakult. Most, hogy lejárt a forgalmazási megállapodás, a 69 esztendős direktor az Universal felé vette az irányt, amellyel idén már kooperált, hiszen a stúdió idei egyik kasszarobbantó filmjének, a Jurassic World executive produceri munkáját látta el.

A Hollywood Reporter tegnapi cikke azonban már arról szól, hogy nemcsak közel a megállapodás, hanem már a közös jövőt tervezgetik, rebootok formájában. Ezek áldozata lehet Spielberg első blockbuster-sikere, A cápa, valamint a Vissza a jövőbe, amelynél produceri teendőket látott el akkoriban.

Ehhez azonban lesz még néhány szava Robert Zemeckisnek is, a 80-as évek kultikus időutazós trilógiájának rendezője alig egy hónapja nyilatkozta, csak a testén keresztül engedi, hogy folytatást, vagy rebootot kapjon szerelemgyermeke.

Spielbergék agymenése előtt azonban a direktornak van néhány filmterve, az egyik a Kémek hídja, amely októberben debütál a mozikban, a The BFG pedig jövő július 1-jétől látható Észak-Amerikában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik