Kultúra

Szombaton utoljára zenél a Heaven Street Seven

heaven street seven 1 (Array)
heaven street seven 1 (Array)

Megunta a banánt a rajongók HS7-je és beszünteti működését. A búcsúturné utolsó állomása 1-én, a Budapest Parkban lesz.

Az öttagú Heaven Street Seven tavasszal, a 20. születésnapja után pár héttel jelentette be, hogy feloszlik.

“20 nagyszerű év volt, amibe sok kaland, sok jó koncert, és azt gondoljuk, számos jó dal és jó lemez fért bele. Most úgy érezzük, hogy minden megtörtént, ami megtörténhetett, és hogy ebben a formában mindent elmondtunk, megírtunk és eljátszottunk, így aztán kicsit szomorúan, de semmiképp sem nagyon szomorúan jelentjük be, hogy beszüntetjük a HS7 működését. Útjaink elválnak, de szeretettel és tisztelettel gondolunk egymásra, és az együtt töltött időre” – közölte a zenekar.

A közel húsz állomásos búcsúturnén végiglátogatták két évtizedes fennállásuk legemlékezetesebb helyszíneit, kedvenc fesztiváljaikat és záróakkordként augusztus 1-én a Budapest Parkban lépnek fel.

 

Az 1995-ben alakult zenekar kilenc lemezt készített. Az elsőt 1995-ben Tick Tock No Fear címmel, az utolsót, a Felkeltem a reggelt 2012-ben adták ki. A zenekar nyert többek közt Fonogram-díjat a 2002-es Szállj ki és gyalogolj című lemezért, és olyan rangos nemzetközi elismerésben is részesült, mint a MIDEM European Breakthrough Award. A hazai klubok és fesztiválok kihagyhatatlan fellépője volt, de zenélt az REM és Radiohead előtt is. A Hol van az a krézi sráctól és Dél-Amerikától a Mozduljon és Mártán át az Ez a szerelemig egy csomó daluk slágerré vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik