Kultúra

Matolcsy 4,5 milliárdért vett festményt, háborog az ellenzék

matolcsy györgy (Array)
matolcsy györgy (Array)

Az MNB az Értéktár Program keretében vásárolta meg a Magyarországon fellelhető egyetlen Tiziano-képet .

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Mária gyermekével és Szent Pállal című festményért 4,5 milliárd forintot fizetett. A most megvásárolt Tiziano-kép a hazai magángyűjtemények legértékesebb festménye volt, művészi értékét tekintve a legjelentősebb az elmúlt fél évszázadban Magyarországon előkerült műkincsek között – közölte a jegybank.

A Mária gyermekével és Szent Pállal című kép ismeretlen olasz mester alkotásaként sokáig egy pécsi lakás falát díszítette, mielőtt 2005-ben felbukkant a Nagyházi Galéria aukcióján. Akkor még csak valószínűsítették, hogy Tiziano alkotásáról van szó. A képet Pintér Gyula vállalkozó vette meg 140 millió forintért, és a Szépművészeti Múzeumban helyezte letétbe.

Amerikában is hír volt

A jegybank 4,5 milliárdos képvásárlásáról egyébként a Wall Street Journal is beszámolt, mint a program során legnagyobb elköltött összegről. Az ellenzék pedig kiakadt. A Magyar Liberális Párt az MNB felügyelőbizottságának azonnali összehívását és Matolcsy György jegybankelnök meghallgatását kérte. Arra várnak választ, ki adott felhatalmazást a jegybank vezetőinek arra, hogy milliárdokat költsenek műkincsekre, ingatlanokra és alapítványokra.

A Párbeszéd Magyarországért közölte: Ma kép az utolsó nyilvános értékbecslés szerint hat éve 1,4 milliárdot ért. Mivel a műkincspiacon nem volt háromszoros árnövekedés, közérdekű adatigénylés keretében kérik az MNB-től a vásárlást megalapozó értékbecslést. Azt írták: “meggyőző magyarázat” hiányában büntetőfeljelentést tesznek Matolcsy György ellen.

A Demokratikus Koalíció szerint az Európai Bizottság vizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Bank (MNB) “gyanús pénzköltései” ügyében, a Tiziano-festménnyel kapcsolatban a jegybankelnöknek szembe kell néznie a “pénzszórás” tarthatatlanságával és a vizsgálat lehetséges következményeivel. Az LMP szerint felháborító, hogy az urizáló jegybank abból a pénzből vett Tiziano-festményt, amit a devizahitelek napi áron lebonyolított forintosításán keresett, és amit sajnál a három befuccsolt brókercég károsultjaitól.

Itthon tartani

HIvatalosan a műkincs-visszavásárlási Értéktár Program célja az elmúlt történelmi periódusokban különböző okok miatt külföldi tulajdonba került legfontosabb műkincsek minél nagyobb hányadának visszaszerzése Magyarország számára, valamint a hazai hagyatékokban fellelhető legfontosabb műkincsek megvásárlásával azok itthon tartása.

A programra az MNB Igazgatósága 100 millió eurós, mintegy 30 milliárd forintos keretet különített el 2018 végéig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik