Kultúra
sziget-fesztival(1)(960x640).jpg (Array)

Szerezzen be új térképet az idei Szigetre!

Egy csomó helyszín elköltözik az idei Sziget Fesztiválköztársaság területén, ahol különböző zónákat alakítanak ki Gerendaiék.

Színes látványvilágot, új programhelyszíneket és szaporodó szolgáltatásokat ígér a Sziget Fesztivál augusztus 10-17. között – írják csütörtöki közlemányükben. Megszólal Gerendai Károly főszervező is, aki szerint ugyan nincs akkora költségvetésük és nem tudnak annyi sztárt mozgósítani, mint a nyugati nagy fesztiválok, mégis másodszor lett Európa legjobb fesztiválja.

A Fesztiválköztársaságnak nevezett rendezvény idén műfaji zónákra oszlik majd: lesz KultúrZóna, Kreatív Zóna, Design Zóna, Artzone, Sport Zóna és Elektronikus Zóna. Lesznek helycserék is: a Világzenei Színpad a cirkusz helyére, ami a Múzeumi Negyed helyére kerül. Költözik az Afro-Latin Színpad és a Magic Mirror is, ami a szintén cihelődő Luminárium helyére megy, szóval szükség lesz egy új térképre idén.

Várható közlekedésfejlesztés: a közlemény szerint a “BKV például nyitott arra”, hogy egészen a fesztivál bejáratáig, be a szigetre vigye az utasokat a fesztiválbuszokkal és a hajójáratok kapacitását is növelhetik. Bővítik az autós parkolót és kijelölnek motorosparkolót is. Jobb lesz az irányítórendszer, több lesz a vécé, zuhanyzó, szemetes és wifi, javítottak a csapadékelvezetésen és átvizsgálták a kempingnek helyt adó erdőket. Szállásügyileg rengeteg kaliberű kempingből választhatnak majd, még előre felvert sátrak is lesznek.

Ha kajálni akar majd a fesztiválozó, idén is lesz nemzetközi konyhai kínálat, ide is kivonulnak a gördülő konyhák, azaz Food Truckok, de lesz hamburger és csülök is. Lesz egy rakat látnivaló és sok újonnan létrehozott képzőművészeti alkotás is.

A zenei kínálatról már sok infót közöltek: a nagyszínpadon a mínusz első napon Robbie Williams kezd, a további napokon többek között fellép a Florence and the Machine, Ellie Goulding, a Kasabian, a Limp Bizkit, a Marina and the Diamonds, de több magyar is helyet kap majd itt. Mint említettük, lesz persze Világzenei Színpad, aztán A38 Színpad, Telekom Aréna, Colosseum, British Knights Európa Színpad, Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál Színpad, Blues-, Ír Színpad, YouTube presents: Budapest Park Tribute Színpad, Afro-Latin-Reggae Village, TDK Sziget Beach – Cökxpôn Chill Garden, szóval egy rakat zenei helyszín. Na meg persze színházak, kiállítások, interaktív programok, civilek és egyebek, nem is lenne hely felsorolni, kattintson ide inkább!

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Csukás István

Neki köszönhetjük a Süsü, a sárkányt, a Pom Pom meséit vagy a Nagy Ho-ho-ho-horgászt is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.