budapest100 (budapest100)
Kultúra

Százéves házait ünnepli Budapest

Temetői séták, kerékpáros városnézés és templomkörutak is kísérik a százéves budapesti házak ünnepét, amelyhez szombaton és vasárnap számos program kapcsolódik városszerte.

Kapcsolódó cikkek

Öt éve indult el a százéves fővárosi házakat bemutató Budapest100 programsorozat, így ebből az alkalomból ezúttal nemcsak az építésük, falavatásuk, vagy alapkőletételük centenáriumát idén ünneplő házakat “köszöntik”, hanem azokat is, amelyek 1911-1915 között készültek. Az önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő civil programhoz számos kísérőrendezvény és tematikus séta, kiállítás is kapcsolódik. Az idén 60 épületet lehet meglátogatni.


Fotók: Berecz Valter

Vezetett túrákon ismerhetik meg a résztvevők például több kerületben is a centenáriumukat ünneplő lakóházakat, templomokat, gyárépületeket, amelyekről érdekes, kevéssé ismert történeteket mesélnek majd a vezetők.

A kísérőrendezvények között élő társasjátékot szervez például a Hosszúlépés civil szervezet, amely a Budapest100 legérdekesebb házait mutatja be egy interaktív, városismereti fejtörő segítségével. Ennek részvevői az eldugott rejtvényeket megfejtve fedezhetik fel a főváros évszázados épületeit.

Lesz továbbá fényfestés a Horánszky 12. számú épületen, de számos előadás, beszélgetés, kiállítás, kerékpáros városnéző túra is kapcsolódik a rendezvényhez.

A helyszínekről és a részletes programokról a Budapest100 honlapján lehet bővebben tájékozódni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.