Kultúra
Devin Townsend 3 (Devin Townsend, )

Ziltoid a földönkívüli leigázza Budapestet

Nem vagyunk egyedül. Hiszen ha valakinek még nem lenne róla tudomása, itt él velünk a Földön Ziltoid, a földönkívüli. Valódi neve egyébként Devin Townsend és március 14-én pont Budapesten fog koncertet adni ez a nem földi lény, aki nyugodtan helyet kaphatott volna bármelyik Men In Black moziban is.

Persze az, hogy valaki nem evilági lény, még nem biztosítja számára az egyenes utat az oly ritka magyarországi kulturális programajánlók hasábjaira, azért ahhoz kicsivel több kell nekünk, szíriuszi fajtának. Ez a valami pedig az egyediség. A március 12-én a Barba Negrában koncertező Devin Townsendnek aztán kicsivel több is jutott ebből a ritka és különleges jellemjegyből, hiszen ha csak felidézem a 2001-ben először tőle hallott Terria lemezére adott első reakcióimat (leültem, felálltam, ugráltam, rohangáltam, majd megint leültem és gyors egymásutánban kábé 25-ször hallgattam meg a lemezt), már akkor is egyértelmű, hogy az őrült és zseni klasszikus esetével van dolgunk.

 

Az univerzumhírű kanadai dalszerző/gitáros/énekes… Devin Townsend (akinek londoni Royal Albert Hall-beli fellépésére három nap! alatt fogytak el a jegyek, budapesti buliját pedig át kellett vinni egy nagyobb helyszínre, mint az A38 Hajó koncertterme) zenéjét, ha skatulyák közé kell szorítani, akkor persze a progresszív metál lesz a megfejtés, de ez kábé annyira lenne olcsó, mintha valaki a Mozartra azt mondaná, hogy klasszikus zene. Az említett műfajnál itt sokkal többről van szó. Itt kérem, szó van rockról, metálról, popról, diszkóról, komolyzenéről, komolyságról, komolytalanágról, operáról, paródiáról, zúzdáról, showról, cirkuszról, összetettségről, egyszerűségről, klisékről, harmóniákról és diszharmóniákról ugyanúgy, mint játékosságról, nyitottságról, abszurditásról, görbe tükörről, glóriáról és vasvilláról.

 

De a sok fölösleges szó helyett, az alapinfók alatt következzen kedvcsinálónak néhány videó, amihez annyit fogadjon még el a kedves olvasó javaslatként, hogy mielőtt rányom a play gombra, egy kicsit lazítsa el a tudatát, nehogy kisüljön az a fura földi agyszerkezet. Ha így tesz és belelazul, akkor bizonyára meghallja majd Ziltoid titkos üzenetét, március 12-én pedig jó sok humorérzékkel felvértezve ott lesz a Barba Negrában.

Devin Townsend (CA), Periphery (US), Shining (NO)

Barba Negra, március 12.

Belépő: elővételben március 11-ig 5.900.-Ft, a koncert napján a helyszínen 6900 Ft

Devin Townsend hivatalos oldala

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.