Kultúra

Sziget: Robbie Williams a mínusz egyedik napon

Robbie Williams (Robbie Williams)
Robbie Williams (Robbie Williams)

A popzene történetének egyik legsikeresebb előadója a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, augusztus 10-én lép fel.

A brit énekes a Let Me Entertain You című turnéjával jön Budapestre. Robbie Williams, aki eddigi turnéin rendszeresen stadionokat töltött meg, most végre néhány fesztiválkoncertet is bevállalt, így a Sziget közönsége az elsők közt élvezheti az énekes legnagyobb slágereit egy speciális hangulatú közegben – közölte Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke az MTI-vel.

Az előadónak eddig 11 önálló albuma jelent meg, többször nyerte el a Brit Awardsot, mint bárki más a könnyűzene történetében: 17 alkalommal. 2006-ban egy nap alatt 1,6 millió jegyet adtak el koncertjeire, ami a mai napig rekord. Az ő nevéhez fűződik a legnagyobb létszámú szabadtéri koncert is: három este alatt összesen 375 ezer néző látta őt Knebworth-ben. Gerendai Károly, a Sziget főszervezője elmondta: mivel a hetijegyesek is várhatóan nagy számban fognak kimenni a mínusz egyedik napi Robbie Williams-koncertre, összesen 25 ezer napijegyet adnak ki augusztus 10-re.

“Az első 10 ezer darabot early bird áron, 18 ezer forintért, egy átlagos Sziget-napijegy áráért lehet megvásárolni. Később 20 ezer forint lesz a jegy erre a napra, a készlet erejéig. A hetijegyeseknek ajándék ez a koncert, mert a hétnapos bérlet erre a napra is érvényes” – tette hozzá Gerendai Károly.

A szervezők további koncerteket ígérnek a mínusz egyedik napra.

A 41 születésnapját február 13-án ünneplő Robbie Williams legutóbb tavaly áprilisban lépett fel Magyarországon: a Papp László Budapest Sportarénában Swing Both Ways Live című koncertshow-ját mutatta be. Akkor a világsztár Swing Both Ways Live című koncertshow-jához tizennyolc kamion, nyolc busz hozta a felszerelést. Tizennégy zenész, három vokalista, nyolc táncos dolgozott az énekes mellett, és színpadra lépett húsz, 8-10 év közötti gyermek is.

Mint korábban megírtuk, idén 80 ezer forintot kell fizetnie annak, aki a helyszínen venne hetijegyet. Korábban Gerendai Károly azt mondta, hogy „a zenészek egyre inkább élő fellépéseikből szeretnének megélni, ráadásul „a legnagyobb sztárok nem adják olcsón magukat”. Van olyan fellépő,  akinek gázsija évről évre 30-50 százalékkal emelkedik, de akár az árak megduplázódására, triplázódására is akad példa. Tavaly – 2012 után – ismét a Sziget lett Európa legjobb fesztiválja. A Sziget Fesztiválköztársaság olyan rendezvényeket utasított maga mögé, mint a Roskilde, a Tomorrowland, a Rock Werchter vagy a Rock am Ring.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik