Kultúra

Beszélő Wass Albert-szobrot állítanak Egerben

Ha közel megy hozzá, szavalni kezd.

Interaktív, köszönő Wass Albert-szobor építéséről nyújtott be előterjesztést Habis László, Eger fideszes polgármestere. Az Egri Szín portálon megjelent tervezet szerint egy 1:1,1 méretarányú bronz mellszobrot állítanának az írónak, a terv azonban nem áll meg itt. A szoborban ugyanis elhelyeznének egy célszámítógépet, mely érzékeli, ha valaki másfél méterre megközelíti a szobrot és megszólal: „Melyik versemet szeretné hallani?”. Ezek után az érintőképernyőn felsorakozó lehetőségekből kiválaszthatja kedvenc Wass Albert-versét az arra járó, majd meghallgathatja.

A szobornál minden évben középiskolai Wass Albert-versmondóversenyeket rendeznének, a szobor repertoárjába pedig mindig bekerülnének az első három helyezett előadásai – áll az előterjesztésben. „A burkolat egyszerű, párhuzamos mészkőlap sávokból lesz kialakítva. A burkolt sáv Magyarország történeti határaihoz igazodik” – írja körbe a polgármester azt, hogy nagymagyarországos térburkolatot képzel el.

Azt egyelőre nem tervezik, hogy a szobor bólogasson is a fejével, esetleg táncba is kezdjen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik