Otthagyja egyik alapítója a Take Thatet

Gyászolnak a britek, a 44 éves Jason Orange nem ugrál többé a fiúzenekarban.

Az 1990-ben alapított zenekarral kezdődött Robbie Williams karrierje is, de ő 1995-ben kilépett, hogy szólókarrierbe kezdjen. Ezután a zenekar is feloszlott, de 2006-ban újraalakultak, már Williams nélkül.

 Fotó: Hulton Press

A zenész közölte: büszke arra, amit az évek során elértek, ennek ellenére a múlt héten megerősítette a többi tagnak, hogy nem akar már részt venni egy új lemez felvételében és turnéjában. „Életem legjobb éveit töltöttem a Take Thattel, és meg szeretném köszönni mindenkinek, aki elkísért ezen az úton, beleértve a zenekar tagjait, akik olyanok, mintha testvéreim lennének” – közölte. „Tudom, hogy Mark, Gary és Howard mennyire élvezi a zenélést, és ők is tudják, hogy továbbra is teljes mellszélességgel támogatom őket a folytatásban, ami már egy új fejezet lesz az együttes történetében.”

A Take Thatben hárman maradtak – Gary Barlow, Mark Owen és Howard Donald. „Ez egy szomorú nap számunkra. Jason távozása mind szakmailag, mind emberileg óriási veszteség” – közölték. Mint írták, már évek óta felfigyeltek Jason jelzéseire, de azt gondolták, hogy ez megváltozik, ha elég teret adnak neki a kibontakozásra. „Örökké hálásak leszünk neki” – írták.

A Mirror című lap úgy tudja, a távozást nem előzték meg viták, mindenkit sokkolt a döntés, bár már az előző album után is próbált a zenész kicsit háttérbe vonulni.

„Jason Orange elhagyta a Take Thatet. Mi lesz most? Zavargások? Fosztogatás?” – tette fel a kérdést Jack Whitehall brit humorista.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.