Kultúra

Puzsérnak bejött az Infected Mushroom-koncert

Korrekt múltidéző bulit adott a pszichedelikus trance csúcsbandája a Budapest Parkban.

Modernkori Woodstock-hangulat kerítette hatalmába, aki pénteken úgy döntött: a Budapest Parkban tombolja ki magából a hét során felgyülemlett feszültséget. Batikolt pólós neohippik, műrasztás cyberpunkok és egyéb szubkultúrák (örök) fiataljainak gyülekezőhelyévé vált a Soroksári úti szórakozóhely, hogy az Infected Mushroom ütemeire közösen felejtsék el pár órára a rögvalót.

A ráhangoló sörök elfogyasztása és DJ Hruscsov bemelegítője közben kollégánkkal és a véletlenül elcsípett Puzsér Róberttel a közönség politikai preferenciáit próbáltuk megsaccolni, végül annyiban maradtunk, hogy az LMP erősen felülreprezentált lehet a tánctéren és biztosan nem nyerne kétharmaddal a Fidesz, de még az egyszerű többségre sem mernénk jelentősebb összegben fogadást kötni.

Fotó: Pál Anna Viktória

Aztán hirtelen a színpadon termett a pszichedelikus trance két élő legendája és a tánctéren úrrá lett a fokozatos, de annál biztosabb megőrülés. Ahogy az várható volt, a majdnem 20 éves életmű táncolhatóbb, keményen odatevős zenéi kerültek elő, így a Becoming Insane, a Vicious Delicious vagy a Cities of the Future velőig ható ütemeire tombolhatott a nagyérdemű.

Amit Duvdevani rendesen hergelte a közönséget, volt tánc az asztalon és az ilyenkor kihagyhatatlan „Budapest!” felkiáltást is legalább hárompercenként a tömegbe üvöltötte. A csapat kopaszabbik tagja láthatóan élvezi a szereplést és működött is a kémia a közönséggel: jól rezonáltunk a showelemekkel felturbózott produkcióra. Társa, Erez Eisen végig decensen a technika mögül biztosította a hibátlan hangzást.

Puzsér a buli végén kérdésünkre tízes skálán 7-esre értékelte a műsort, mi a magunk részéről pedig csak a nem elég mély merítést illetnénk kritikával: a kilencvenes évek korai Infected-számai sajnálatosan jórészt kimaradtak a  retrókoncertnek meghirdetett buliból. Hogy ne legyünk telhetetlenek: így lesz miért eljönni jövőre is.

.

Tekintse meg képgalériánkat!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik