Kultúra

Jön a kiadatlan budapesti üzletek fesztiválja

A régóta üresen álló helyiségeket művészek és vállalkozó kedvű közösségek töltik meg élettel – tudósít az MTI.

A „Nyitva!” fesztivált szeptember 19. és október 19. között rendezik meg. Városszerte mintegy tizenöt üres üzlet telik meg élettel péntektől. A beköltözőket pályázati úton választották ki, van köztük egészséges élelmiszert készítő csapat, természettudományos oktatócsoport és állami gondozott gyerekeket segítő társadalmi vállalkozás is.

A programot a Fővárosi Önkormányzat a Kortárs Építészeti Központtal közösen szervezi. A beköltöző projektek elköteleződés nélkül próbálhatják ki egy bérelt üzlethelyiség előnyeit, a program a vállalkozó kedvet is serkentheti – vélik a szervezők.

A Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja a „Guruló műhelyhálózat” projekttel vesz részt – megváltozott munkaképességű emberek javítanak guruló eszközöket, egyebek mellett kerékpárokat és kerekesszékeket.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem a Víg mozgókép bolttal lesz jelen – itt az egyetem diákjainak munkáival ismerkedhetnek meg a látogatók és filmes workshopokat is tartanak.

A fesztiválon ingyenes üzleti tanácsadást is adnak az érdeklődők számára, szeptember 25-én pedig börzét és konferenciát rendeznek a Bálnában. A hivatlalos megnyitó pénteken lesz a Rögtön jövök! Projekt Galériában, további részletek a fesztivál honlapján derülnek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik