Kultúra

Magyarokkal forgat Depardieu

Egy első világháborús szibériai fogolytáborban előadott legendás Csárdáskirálynőről szóló, magyar koprodukcióval készülő filmben szerepel a francia színész.

A francia színész az orosz hadifogolytábor parancsnokát alakítja majd az It’s Showtime, Siberia! című produkcióban, amely Tasnádi István forgatókönyvéből, Vecsernyés János kamerája előtt születik az Oscar-jelölt román Robert Dornhelm rendezésében. A 15 millió dolláros (3,6 milliárd forint) költségvetésű film az A Company produkciója, támogatói között szerepel a Magyar Nemzeti Filmalap, emellett német, osztrák és orosz helyi forrásokból gyűlt össze a finanszírozás – írja az MTI a The Hollywood Reporter alapján. 

A szereposztásban a Tudorok című tévésorozatból ismert ír színésznő, Sarah Bolger ifjú operettprimadonnát, Jamie Campbell Bower (A végzet ereklyéi – Csontváros) pedig karmestert játszik. A film Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének arról a legendás előadásáról szól, amelyet Szibériában hadifoglyok állítottak színpadra az első világháborúban.

“Filmünk a távoli Szibériában raboskodó hadifoglyok megtörtént kalandjain alapul, akik saját felfogásukban főként emlékeikre támaszkodva vitték színre a klasszikus operettet, amelynek még a jellegzetesen női szerepeiben is görbe lábú bakák ugráltak a színpadon” – idézte Kalmár Péter producer szavait a film honlapjáról a hollywoodi portál.

Depardieu számos orosz szerepet játszott – volt már Raszputyin is egy francia-orosz koprodukcióban – mióta tavaly orosz útlevelet és állampolgárságot is kapott.

Az előkészületeknél tartó Siberia a Magyar Nemzeti Filmalaptól kétmillió dollárhoz jutott, emellett a produkció 1,9 millió dolláros adókedvezményt is igénybe vehet Magyarországon. A felvételek jövőre kezdődnek magyar, német és osztrák helyszíneken, a film pedig 2016-ban kerül a mozikba.

Depardieu legutóbb a Szegedi Szabadtéri Játékokon lépett fel. Kodály Zoltán Háry János című daljátékában Napóleon szerepét alakította. 

Cáfol a Filmalap

A Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága semmiféle döntést nem hozott még a Gerard Depardieu szereplésével, magyar koprodukcióban készülő első világháborús film támogatásáról. Erről a szervezet csütörtökön tájékoztatta az MTI-t és cáfolta a Hollywood Reporter értesülését, amely 2 millió dolláros támogatásról írt.

“A Filmalaphoz a Filmservice Kft. augusztus végén nyújtott be pályázatot (It’s Showtime Siberia – Túl az Óperencián címmel), amely jelenleg hiánypótlás alatt van. A Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága semmiféle döntést nem hozott még az említett filmtervvel kapcsolatban” – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik