Kultúra

Turul díszíti az ország tortáját

Vagyis csak az egyiket, a motívum pedig a honvédségé, nem a politikusoké. Az ország tortái eddig idén néznek ki a legjobban.

A cukrászokat ezek után sem a visszafogott és eredeti névválasztásokért szeretjük majd, de nincs ezzel semmi baj, legalábbis a Clark Ádám téren összegyűlt egy-két száz fős közönségnek biztosan nem volt. Ilyen csöndes tömeget, mint most, a tortát majszoló néniket és gyerekeket, még az egyperces néma csendek alatt sem láttunk még. 

Az ország tortája idén a Somlói revolúció, cukormentes párja a Csokis kaland és megkóstoltatták a közönséggel a Magyar Honvédség Tihanyi fehércsokoládé tortáját is kedd délelőtt a Vár tövében. Ezzel meg is nyitották az Ízek utcáját és úgy általában az augusztus 20-i programsorozatot.

.

Magyarország tortáját a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének versenyén választották ki. A győztes, Somlói revolúció elnevezésű tortát – melynek fő alkotóelemei a diós grillázs, az étcsokoládé mousse, a narancs és a vaníliás tojásos fehércsokoládé – a székesfehérvári Damniczki cukrászda készítette, míg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány cukormentes tortákra meghirdetett versenyében a Nándori Cukrászda Csokis kaland névre keresztelt édessége győzött. Utóbbit ünnepélyes felvágása után elsőként cukorbeteg gyermekek kóstolhatták meg. A honvédség tortájához, amelyet a Magyar Honvédség Szakácsválogatottja készített, Balaton környéki alapanyagokat, sárgabarackot, mandulát és levendulát használtak fel.

Mi nem jutottunk a torták közelébe – iszonyú sor állt és nem akartunk visszaélni sajtós karszalagunkkal -, de egyrészt nagyon jól néznek ki, másrészt senki sem fintorgott, az elcsípett, teleszájas beszélgetésfoszlányokból ítélve annál többen odáig voltak. Holnap is osztanak – igaz, már pénzért -, illetve hamarosan mindhárom kapható lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik