Kultúra

Októberben zúdulnak a magyar Oscar-díjak

Neményi Márton
Neményi Márton

ír, fotóz. 2014. 08. 18. 17:42

Újra lesz filmszemle, ráadásul már idén ősszel! Igaz, nem ugyanazok szervezik, a zsűri amerikai mintára áll össze és a neve sem az lesz. Viszont úgy tűnik, mintha újra lenne magyar film.

Október 13-án tartják az elmúlt évek magyar filmes termésének seregszemléjét: azon a héten több moziban (de főleg a MOM Parkban) több száz játék-, dokumentum- és animációs filmet vetítenek le, de lesznek ismeretterjesztő darabok és tévéfilmek is. Kikiáltják a legjobb filmet és kiosztanak még egy csomó díjat. Tehát újra lesz Filmszemle, ugye?

Nem. Most, hogy végre beindulni látszik az Andy Vajna átszervezte magyar filmipar, a kormány pénzosztó gépezete saját eseményt szervez és apró, de sokat mondó jelekből úgy tűnik, nem tűrné meg maga mellett a hagyományos, majdnem ötven évet megért (tavaly előtt aztán díjak nélkül tartott, tavaly elmaradt) szemlét. Az októberi eseményt nem is szemlének, hanem egyszerűen Filmhétnek hívják és a kedvéért felállítottak egy Filmakadémia nevű szakmai szervezetet, amelynek tagjai egyelőre zsűriként dolgozik majd, hogy az egyhetes esemény végén kiossza a tizenhét kategória díjait. Valószínű azonban, hogy ha már megalakult az amerikai Oscar (amelyet odakint Academy Awardsnak hívnak) nevére és rendszerére emlékeztető akadémia, később komolyabb befolyása is lesz a pénzosztás terén.

Ahogy az borítékolható volt, vérig sértődött a korábbi szemléket szervező, főleg régi motoros filmeseket tömörítő Magyar Filmművészek Szövetsége, hiszen ezzel nem csak, hogy „ellenfesztivált” kapnak, de meg sem hívták őket a szakmai egyeztetésekre. Tagjai (például a külföldre költözött, önmagát száműzöttnek érző Tarr Béla) antidemokratikus, egykapus rendszert emlegetnek, illetve a hagyományos magyar film értékeinek szétzúzását. A fiatal filmesek, ha nem is lelkendeznek, de elfogadják Vajna új rendszerét, amely a pénzekért cserébe – többek szerint egyébként egészen jó ízléssel – bele-beleszól a kreatív döntésekbe, a stábbal együtt fejleszti a filmet. Igaz, Pálfi György Toldija akár áldozatául is eshet Vajnáék szigorának: a rendező nem szeretne hollywoodi stílusú mozit forgatni, a Filmalap pedig pont ezt várná a milliárdos költségvetésért cserébe

Nem mintha a régi rendszer fenntartható lett volna. Az előző állami támogatásokat kezelő szervezet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány százmilliószámra nyelte az adóforintokat, miközben a mozikban kétfajta magyar filmet lehetett látni: depressziós szociodrámát és operetti mélységű vígjátékokat (általában klasszikus filmek rettenetes minőségű remake-jeit). Az üdítő ellepéldák (A nyomozó, Taxidermia, Csak szex és más semmi) inkább ellenpéldák, mint a pozitív trend jelei voltak. Ettől persze még igaz, hogy ha az állam nem támogatná a magyar filmet, akkor az gyakorlatilag meghalna, ahogy kicsit meg is halt két éve. A magyar közönség ugyanis nem tartja el a filmeseket: ahhoz, hogy egy átlagos költségvetésű (tehát nem kétszáz évvel ezelőtt, vagy mondjuk az űrben játszódó) hazai film legalább nullszaldós legyen, több százezres, de inkább félmilliós jegyeladást kell produkálnia, ez pedig a rendszerváltás óta A miniszter félrelépen kívül még senkinek sem sikerült.

Most pedig nyakunkba szakadt egy csomó díj (Cannes, Karlovy Vary), még több bemutató, köztük egy csomó friss, fiatalos is, a régiek közül pedig csúcsformában van például Mundruczó Kornél és Pálfi György. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy Fidesz ide vagy oda, Andy Vajna nem a Kerényi Imre-i és Fekete György-i szervilis utat követi. „A filmgyártás megújult, új világ van, a 2012 óta filmező alkotók már egy új rendszerben működnek” – indokolta Havas Ágnes, a Filmalap igazgatója, hogy miért nem Filmszemlének hívják a Filmhetet. Úgy tudják, jövő februárban a Filmművészek Szövetsége régi csapata szeretne még egy Filmszemlét, ám 2015-től már ezt az új eseményt hívják majd szemlének.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az elmúlt három évben négy és fél milliárddal támogatta a magyar filmet (forgatókönyveket, tévé- és dokumentumfilmeket, stb.), amelyekből 150-et már be is mutathatnak októberben. A pénzosztásért jelenleg felelős Filmalap tavasszal nézte végig a felhozatalt és úgy tűnt, van értelme seregszemlét szervezni – mondták el Filmhetet bemutató hétfői sajtótájékoztató szereplői. Ekkor született meg a Filmakadémia ötlete és ekkor különítettek el a rendezvénynek 120 millió forintot az alap és az NMHH pénzéből.

A stábok hétfőtől nevezhetnek szabadon saját 2012 és idén év vége között bemutatott vagy bemutatandó műveikkel, arról pedig az Akadémia dönt, hogy az egy hét alatt melyiket vetítik le és melyek kapnak díjat. A szervezet egyébként igyekszik meghívni minden hazai filmest, első körben 700 meghívót küldtek ki, mondta Novák Emil rendező-operatőr. Ők aztán online szavazhatnak a filmek sorsáról. Mi, a közönség pedig október végére már tudjuk majd, hogy szuperál Andy Vajna hivatala.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A Facebook logo is seen on an iPhone in this photo illustration on November 20, 2017. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.