Kultúra

Startol a Balaton Sound

Idén 30 százalékkal nagyobb területre 150 ezer vendéget várnak Zamárdiba a szerda este induló, hétvégéig tartó 8. MasterCard Balaton Soundra.

Korábban a témában:

A prémium fesztiválra a bérletek hetekkel ezelőtt elfogytak, napijegy már csak két napra kapható, a külföldiek száma tavaly óta megduplázódott – hangzott el a fesztivált megelőző bejáráson és sajtótájékoztatón.

Jól jár a Balaton

Fiatalok ezrei hömpölyögtek a rendezvény nulladik napján Zamárdi fesztiváltérré alakított strandja felé, hogy megtalálják szálláshelyeiket az esti programok előtt. Fülöp Zoltán, a rendezvény egyik alapítója arról számolt be, hogy a világsztárokat felsorakoztató Balaton Sound Európa egyik legfontosabb zenei eseményévé nőtte ki magát. A nagy érdeklődésre való tekintettel tavaly óta növelték a rendezvény területét, befogadóképességét, és a helyszínt is némileg átrendezték a korábbi évekhez képest.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta, hogy a Balaton Sound mára komoly húzótermékké, turisztikai attrakcióvá vált, ráadásul a hiányzó fiatal korosztályt csábítja Magyarországra, illetve a Balatonhoz. Ma már a turizmusban igazi fejlődést az ehhez hasonló, érdeklődés vagy korcsoport szerinti tematikus programokkal lehet elérni – tette hozzá.

Készült a MÁV is

Ez a fesztivál sokat tett azért, hogy a Balaton ismét népszerű lett a fiatal generáció számára, nemcsak idehaza, hanem külföldön is. A külföldiek száma folyamatosan nő, már tavaly is megkétszereződött az azt megelőző évhez képest – hangoztatta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere. Már decemberben elkelt minden szálláshely a településen a fesztivál idejére, és a környék szálláshelyei is sokat profitálnak a rendezvényből. A településnek közvetlenül 60 millió forint bevételt hoz a 3,5 kilométer hosszú szabad strandján lebonyolított Balaton Sound. Ennek segítségével tartják fenn a strandot, és teremtik elő az önerőt hitelfelvétel nélkül egy-egy fejlesztéshez – tette hozzá.

Állomási wifi, kitelepült jegypénztár hosszabbított nyitva tartással és több kocsival megerősített járatok is segítik az idei Balaton Sound fesztiválra vonattal utazók kényelmét Zamárdiban. A július 10. és 13. közötti esemény idején kihelyezett jegypénztár működtetésével könnyíti a fesztiválozók jegyváltását a MÁV-START. Nemcsak az épületen belül, hanem az állomáson kívül, 10-15 méteres hatókörben is elérhető lesz a MÁV díjtalan internet-szolgáltatása.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.