Kultúra

Csúnya pletyka terjeng a Volt Fesztiválon

Kalici vírus ütötte fel a fejét a Volt Fesztiválon, több mint 50 ember szorult ellátásra - jutott el szerkesztőségünkhöz is a pletyka. Megkérdeztük a fesztivál orvosát, mi az igazság.

Délelőtt érkezett a “meg nem erősített infó”, nevezzük pletykának, miszerint tömeges ételmérgezés történt a Volt Fesztiválon. Körülbelül ötven embert jelentkezett az egészségügyi ellátáson, ám a fertőzöttek száma ennél jóval több lehet, hiszen sokan azóta már haza mehettek a buliból.

A fesztiválon monitoring rendszer működik, vagyis az egészségügyi személyzet 12 óránként összegzi az eseteket. Való igaz, hogy az utóbbi két napon minimálisan megemelkedett a hányásos, hasmenéses panaszok száma, ám ez nincs összefüggésben egyetlen büfében, étteremben fogyasztott étellel. Sem a fesztivál területén, sem külső helyszíneken – hangsúlyozta a Hír24-nek Szeles Géza, a fesztivál orvosa.

Ennyi ember közt a panaszosok száma sem számít magasnak, a nyári időszakban bárhol, akár otthon is gyakrabban fordulnak elő hányásos, hasmenéses tünetek. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy sok résztvevő már kissé kimerült és tegyük hozzá: előfordul az ilyen helyeken, hogy valaki kissé másnaposan ébred.

Az ételmérgezés tehát pletyka, feltehetően valaki látott pár rosszullétet, és akár a múlt heti balatoni kalici-fertőzés árnyékában kissé továbbgondolta a dolgot… A monitoringnak egyébként épp az a lényege, hogy járvány, tömeges fertőzés esetén értesíteni lehessen a hatóságokat és mihamarabb meg lehessen teni a szükséges intézkedéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik