Kultúra

Meghalt Daniel Keyes

Életének 86. évében, tüdőgyulladás következtében elhunyt Daniel Keyes, a Virágot Algernonnak című regény szerzője. Művéből Oscar-díjas film is készült.

Az író vasárnap halt meg dél-floridai otthonában egy tüdőgyulladás szövődményei miatt. Keyes felesége, Aurea Georgina Vazquez, akivel hatvanegy évig voltak házasok, tavaly hunyt el. Keyes pszichológia szakon végzett, egy sci-fi magazin szerkesztője volt, majd az Entertaining Comics főállású írója lett. Közben állami iskolákban tanított, többek között kisegítő osztályban is.

Egy sci-fi magazinban 1959-ben publikált novellából, amelyért 1960-ban elnyerte a Hugo-díjat, évekkel később írta meg a Virágot Algernonnak című regényt, amelyet 1966-ban adtak ki. Önéletírása szerint a Virágot Algernonnak bekezdésnyi szinopszisból született, amelynek eredetileg Brainstorm volt a címe. A regényben Charlie, a mindenesként dolgozó férfi, aki egy nyolcéves gyermek értelmi színvonalával bír, aláveti magát egy műtétnek, amelynek révén hamarosan szuperintelligenssé válik.

A kísérleti műtét hatása azonban nem tartós, így Charlie, akárcsak Algernon, az először sikeresen intelligenssé változtatott laboratóriumi egér, visszasüllyed eredeti állapotába. A megindító történet a kitartásról, tudásvágyról, egy szellemileg visszamaradt ember gondolatairól, szeretetéhségéről világszerte hatalmas sikert aratott. 27 nyelvre fordították le és több mint ötmillió példányban kelt el. A szellemileg visszamaradottak kezelésével kapcsolatos témája miatt az Egyesült Államokban tananyagként használják.

És ez a könyv filmadaptációja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik