Kultúra

Ingyenes Omega-Scorpions koncert a Hősök terén

A két együttes a Közös siker elnevezésű eseménysorozat részeként, Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetése, valamint a rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából lép fel.

Az ingeynes program 18 óra 30 perckor kezdődik, előbb az Omega fog mintegy egy órát játszani, majd a Scorpions jön, végül néhány számot közösen adnak elő. A két zenekar barátsága négy évtizeddel ezelőtt, a hetvenes évek közepén kezdődött, amikor a német hard rock csapat az akkor ismertebb Omegával közös nyugat-európai turnén vett részt.

“Az Omega már jó ideje túlnőtt azon, hogy egy öttagú rockzenekar legyen. Egy olyan produkció, amelynek szerves része egy kiegészítő csapat, valamint egy szimfonikus nagyzenekar és a nagykórus, ez most is így lesz” – mondta korábban Kóbor János, az Omega énekese az MTI-nek. A zenész szerint együttese még soha nem játszott annyi ember előtt, mint ahányan ma valószínűleg ott lesznek a Hősök terén és környékén az ingyenes eseményen. Elképzelhető, hogy akár százezer ember lesz kíváncsi az Omegára és a Scorpionsra.

A Klaus Meine énekes és Rudolf Schenker által vezetett Scorpions a nyolcvanas évekre lett világszerte ismert, befutott zenekar, később a rendszerváltozásnak a Wind of Change című dallal állított emléket. Három évvel később Meine és Schenker fellépett az Omega népstadionbeli koncertjén; Kóbor és Meine együtt énekelte magyarul a Fekete pillangót, angolul a Wind of Change-t.

Ezt viszonozta 2009-ben Budapesten a Sportarénában, majd Kassán a Scorpions-koncerten Kóbor János és Molnár György gitáros. A Scorpions 1995-ben angol nyelven, White Dove címmel feldolgozta a Gyöngyhajú lányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik