Kultúra

Mundruczó elhozta a fődíjat Cannes-ból

Fődíjat nyert a 67. cannes-i filmfesztivál Un certan regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű kategóriájában Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje.

A szekció a filmfesztivál hivatalos válogatásának második legjelentősebb versenye. A 39 éves rendezőnek ez a hatodik filmje, és az ötödik, amely meghívást kapott a világ legrangosabb filmes találkozójának hivatalos programjába. A Fehér Isten magyar-német-svéd koprodukcióban készült, vezető producere Petrányi Viktória.

Mundruczó négy éve is nyert díjat cannesban a deltával. A FIPRESCI-díjat (Prix Fipresci) a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége ítéli oda egy merész, eredeti vagy személyes jellegű filmnek.

Mundruczó Kornél szerint “a magyar és az európai szerzői film megerősítését” szolgálja az, hogy a Fehér Isten című “politikai melodráma” nyert. “Még akkor is, ha arról az európai félelemről beszél, ami körülvesz minket” – mondta a rendező az MTI-nek adott interjúban Cannes-ban, miután átvette az elismerést. Annak ellenére, hogy ez volt a rendező eddigi legdrágább alkotása, Mundruczó “partizánfilmnek” tekinti a Fehér Istent. Mégpedig amiatt az őszinte lelkület miatt, amellyel ez az alkotás készült, az alkotótársai, a kutyák, a színészek, a finanszírozók “őszinte érzelmei” miatt.

Politikai melodráma

“A díjat nem én kaptam, hanem annak szellemisége, ami nem egyszerűen én vagyok, hanem az összes ember, aki 200 százalékkal belerakta magát” – hangsúlyozta. “A sok ínséges idő után, amit ki kellett bírni 2010 óta, ez egy pici hógolyó, ami most elindult és megy a saját útján” – fogalmazott a rendező. Hozzátette: “Ha őszintén beszélünk, az visszhangra talál, s a film személyessége kijelöl egy utat”.

A film múlt hétvégi bemutatója óta csaknem húsz ország, köztük a legjelentősebb európai államok és az Egyesült Államok is érdeklődött a Fehér Isten forgalmazása iránt. “Érezni lehetett a fesztiválon, hogy ez a film növekszik, és ennek az útnak nem látjuk a végét” – hangsúlyozta. Számára ugyanakkor az a legfontosabb, hogy minél több néző megnézze az alkotást a világon, és kommunikáció induljon meg körülötte.

A Fehér Isten Mundruczó meghatározása szerint “politikai melodráma”, s annak a nagyon jó nemzetközi sajtóvisszhangja után elsősorban az otthoni fogadtatásra nagyon kíváncsi. “Nagyon bízom abban, hogy a magyar társadalom hajlandó lesz ezzel a filmmel kommunikálni”. A film június 12-től látható a hazai mozikban.

A közönség “jött a filmmel”

A cannes-i Fesztiválpalotában a világpremier előtt Thierry Frémaux művészeti igazgató a filmet Jack London amerikai író szellemiségéhez hasonlította, amelynek üzenete szerinte az amerikai írótól is származhatna. Eszerint a kutyák segítségével számos, az emberekre jellemző dolgot elmondhatunk.

Ezután a fesztiváligazgató a film kutyafőszerepét alakító Hagent hívta színpadra, aki amerikai trénere, Teresa Miller vezetésével csokornyakkendőben érkezett. Őket pedig a film alkotógárdája – Mundruczó Kornél rendező, aki előző filmjéhez hasonlóan játszik is az alkotásban, a forgatókönyv társszerzői, Wéber Kata színésznő és Petrányi Viktória producer, az operatőr Rév Marcell, valamint a főszerepben látható Psotta Zsófia 12 éves amatőr színész, az apát alakító Zsótér Sándor és Thuróczy Szabolcs – követte.

„A közönség kifejezetten jött a filmmel. Nagyon jó volt” – mondta a premier után az MTI-nek Cannes-ban a rendező. Emlékeztetett arra, hogy a szintén az Un certain regard szekcióban 2005-ben bemutatott Johanna című operafilmjéről az első vetítésen nagyon sokan kimentek, ezúttal viszont nem mozdult a helyéről a közönség.

A film egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el egy olyan utópisztikus világban, ahol a származás sorsdöntő kérdéssé válik. A történet szerint egy új törvény értelmében szerint minden korcs után különadót kell fizetni, ezért ebek százait dobják ki a tulajdonosok. A 13 éves Lili sikertelenül próbálja megóvni apjától a kutyáját. Hagen a többi kidobott kutyával együtt fellázad az emberek ellen, sőt ő áll a felkelők élére. Amint Lili meghallja a távolból a falka ugatását, tudja, ő az egyetlen, aki képes lehet megállítani a vérengzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik