Kultúra

Meghalt a Keresztapa-filmek operatőre

Gordon Willis több filmen is dolgozott együtt Francis Ford Coppolával, illetve Woody Allennel. Nyolcvankét éves volt.

Elhunyt Gordon Willis, olyan filmklasszikusok operatőre, mint a Keresztapa trilógia, vagy Woody Allen legismertebb filmjei, köztük az Annie Hall és a Belső terek.

“Jelentős veszteség ért minket. Egyike volt azoknak az óriásoknak, akik teljesen megváltoztatták a mozit” – hangoztatta Richard Crudo, az amerikai operatőrök társagának elnöke.

Willist többször jelölték Oscar-díjra, például Az elnök emberei, a Manhattan, A Keresztapa 3., vagy Woody Allen Zelig című filmjének operatőri munkájáért, végül az amerikai filmakadémia életműdíjjal jutalmazta 2010-ben.

Széles palettán dolgozott, forgatott romantikus vígjátékot, mint a Manhattan, vagy a Filléreső című musicalt, és ő állt a kamera mögött az Az elnök emberei című Watergate-thrillernél is.

Rendszeresen együtt dolgozott Francis Ford Coppolával, de különösen Woody Allennel, akivel nyolc filmet forgatott, kezdve a fekete-fehér Manhattantől az Annie Hallon és a Kairó bíbor rózsáján át a Belső terekig.
Utolsó filmjét 2012-ben forgatta magáról az Oscar-díjas rendezőről Woody Allen: A Documentary címmel.

A leg

A filmtörténet egyik legjobb filmjének az egyik legjobb jelenete egy gyilkosságé, amelyben minden ott van pár másodperc alatt az erőszakról, kegyetlenségről úgy, hogy alig látunk valamit egy cipőtalpon kívül:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.