Kultúra

Haydn művet játszanak a hangversenyen

Sebestyén Lilla

2014. 04. 04. 09:34

Húsvéti hangversenyt rendeznek április 23-án szerdán 19.30-kor a Szent István Bazilikában, ahol Haydn: A megváltó hét szava a keresztfán című művét adják elő.

Ennek az oratóriumnak keletkezéstörténete egyike a legkülönösebb kalandoknak a zene világában. Talán egyetlen eset, hogy egy zeneszerző azért készíti el egy művének átiratát, mert meg akarja mutatni, hogy ő ehhez jobban ért, mint másvalaki, aki az átiratot már korábban megcsinálta – írta meg a szekesfehervar.hu.

1787-ben történt, hogy Haydnt – aki akkor már európai hírű zeneszerző volt – felkérte a cadizi székesegyházak egyike, hogy írjon tisztán hangszeres muzsikából álló darabot a Nagyhétre. A későbbi, oratorikus verzió előszavában Haydn maga így írja le a cadizi tradíciót: “Abban az időben a cadizi főtemplomban minden évben a Nagyhéten oratóriumot adtak elő, amelynek erős hatásához a következő körülmények nyilván nem kevéssé járultak hozzá. A templom falait, ablakait és oszlopait fekete szövettel vonták be, és a szent sötétséget csak egy, a középen lógó nagy lámpa világította meg. Délidőben minden ajtót bezártak: ekkor kezdődött a muzsika. Az alkalomhoz illő előjáték után a püspök fellépett a szószékre, a hét szó egyikét elmondta, majd elmélkedést fűzött hozzá. Amint ezt befejezte, lelépett a szószékről, és térdre borult az oltár előtt. Ezt a szünetet töltötte ki a muzsika. A püspök másod-, harmadízben stb. fellépett, majd lelépett a szószékről és a zenekar minden egyes alkalommal azonnal megszólalt a szentbeszéd végén. … A zene eredetileg szöveg nélkül készült, és ebben a formában kiadásra is került.

Jellemző Haydn népszerűségére, hogy ezt a zenekari változatot, a mű ősformáját, az első kiadás idején nemcsak zenekari formában bocsátotta közre a kiadó, hanem azonnal piacra tudták dobni a darab vonósnégyes-, sőt zongoraváltozatát is. Később a mű népszerűsége nőttön nőtt, főleg, amikor Haydn 1791-ben Londonban is bemutatta. Mikor második londoni útjára indulva Passaun átutazott, tudomására jutott, hogy a város főtemplomának karvezetője az eredetileg zenekari művet oratóriumnak dolgozta át. Ez 1974-ben történt. Haydn megszerezte a Friebert-féle változat anyagát, és azt átnézve, ő maga is kedvet kapott az átdolgozáshoz. Így készült el a Hét szó oratórikus változata. Haydn egy teljesen új zenekari tételt is komponált hozzá, amely mintegy két részre osztja a művet. A végleges forma 1796-ban került bemutatásra Bécsben, oly hatalmas sikerrel, hogy egyrészt háttérbe szorította az eredeti zenekari változatot, másrészt Európa szinte minden részén kiadásra került. A mester maga is egyik legsikerültebb alkotásának tekintette.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.