Kultúra

Dunában a Diáknapok

Az idei évben Dunaújváros ad otthont 2014. április 4-6. között a Fejér Megyei Diáknapoknak.

A Martinász szobra, Dunaújváros egyik jelképe áll az idei Fejér Megyei Diáknapok mellé. A gördeszkás lendülettel felturbózott acélöntő rákerült a Diáknapok logójára: vele várja Dunaújváros a megye középiskolásait, ahogy a diákok is várják a nézőket a 11 kategóriában megrendezett művészeti vetélkedésükre – írta meg a Dunaújváros, egy közéleti hetilap.

Fejér megye 54 középfokú oktatási intézményéből 30 kapcsolódott be idén a rendezvénybe, így a regisztrált résztvevők száma 1092. A legnépesebb csapattal, 155 fővel a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola nevezett, őket a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium (105), majd a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium (100) és a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (93) követi.

Székesfehérvárt 14, Dunaújvárost 8 intézmény képviseli. A települések képzeletbeli versenyében Mór 3, Agárd, Bodajk, Sárbogárd, Pusztaszabolcs és Kápolnásnyék 1-1 iskolával vesz részt. A Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 47 indulójával kitűnik a megye vidéki iskolái közül.

Az eddigiekhez képest változás, hogy nem lesz hivatalos megnyitó. A Diáknapok a Diákszínpad eseményeivel kezdődnek pénteken 13 órakor, ekkor – ahogy minden további versenykategória kezdetén – elhangzik majd a rendezvény köszöntőbeszéde.

A Diáknapok központi helyszíne a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza lesz, itt működik majd az információs és regisztrációs pult, valamint a Diákszínpad és a mindig látványos Sótájm kategóriában is itt versenyeznek a megye tehetséges középiskolásai. A vasárnapi gálaműsort szintén itt rendezik meg, 14 órai kezdettel, amelyre feltétlenül várják a sajtó munkatársait.

További versenykategória-helyszínek: Széchenyi István Gimnázium, Béke Étterem, Sándor Frigyes Zeneiskola, Kortárs Művészeti Intézet.

A diákok a tavalyihoz hasonlóan 11 kategóriában mutatkozhatnak be, ez azt is jelenti, hogy a tavaly bevezetett Fotó, film, új vizuális kísérleti műfajok kategória idén Dunaújvárosban is bemutatkozik.

A tizenegy kategória legtöbbjében idén kevesebb produkció látható, bár a résztvevők száma alig ötvennel tér csak el: 1. Szólóének, társasének, kórus (18 előadás, tavaly 24), 2. Vers- és prózamondás (46, tavaly 80), 3. Diákszínpad (13, tavaly 16), 4. Könnyűzene (69, tavaly 75), 5. Népdal – népzene – néptánc (37, tavaly 55), 6. Komolyzene – szólóhangszer, kamarazene(30, tavaly 38), 7. Sótájm (50, tavaly 58), 8. Képző-, nép- és iparművészet (70 alkotás, tavaly 64), 9. Honismeret (25, tavaly 22), 10. Irodalmi kategória (50, tavaly 54), 11. Fotó, film, új vizuális kísérleti műfajok (31, tavaly 50).

A tavalyi évhez hasonlóan sok középiskolás dolgozik majd önkéntesként – az Iskolai Közösségi Szolgálat keretei között – a Diáknapok sikeréért. Ők közös tréningen, szakmai felkészítésen ismerik meg feladatkörüket, jelen lesznek minden helyszínen, segítik a versenyzőket, és közülük kerül majd ki több konferáló és fotós kolléga is.

A versenykategóriák zsűrije az arra érdemes produkciókat arany, ezüst, illetve bronz fokozatú oklevelekkel ismeri el. A legkiemelkedőbb produkciók és alkotások kategóriadíjat, illetve különdíjat kapnak, továbbá felléphetnek a Diáknapokat lezáró gálaműsorban.

A szervezők igyekeznek olyan szabadidős programokat kínálni a középiskolások számára, amelyek feloldják az izgalmakat, tartalmas szórakozást nyújtanak és estére is együtt tartják a fiatalokat.

A rendezvények megtekintése mindenki számára nyitott és ingyenes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik