Kultúra

Titanic filmfesztivál áprilisban

A 9 napos, budapesti rendezvényen megemlékeznek majd Jancsó Miklósról is.

Április 4-én nyílik meg a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek közönsége kilenc nap alatt öt budapesti helyszínen 25 nemzet 52 alkotását tekintheti meg. A fesztivál megemlékezik a közelmúltban elhunyt Jancsó Miklósról.

A 2005 óta versenyfesztiválként is működő mustra, Magyarország egyik legkiemelkedőbb filmes eseménye a szervezők szerdai közleménye szerint hagyományaihoz híven átfogó, színes válogatást nyújt a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból.

Az Urániában, az Örökmozgóban, a Toldi és a Puskin moziban, valamint az A38 hajón megtekinthető válogatásban tíz olyan film is szerepel, amely idén mutatkozott be a világ olyan nagy filmfesztiváljain, mint a Sundance, a rotterdami vagy a berlini seregszemle.

A 25 országból származó összesen 52 munka között chilei, kazah, japán, venezuelai és kambodzsai film is látható.

A Hullámtörők díjért kilenc produkció küzd a mezőnyben. A fesztivál programjai a versenyen kívül további hat szekcióban zajlanak. Külön blokkba kerültek az európai filmek, lesz világfilmes és dokumentumfilmes válogatás, Tiszta Amerika cím alatt futnak a független produkciók, valamint visszatér A sötét oldal és a Zene mindenkinek program is.

A Titanicot számos kísérőrendezvény gazdagítja: újdonság, hogy filmes képzést nyújtó egyetemeknek szerveznek találkozót.

A közelmúltban elhunyt Jancsó Miklós filmrendező előtt különleges válogatással és előadássorozattal tiszteleg a fesztivál.

A végleges program március 27-től olvasható a http://www.titanicfilmfest.hu oldalon, a jegyeket is aznap kezdik árusítani. A korábbi évekhez képest többféle kedvezmény várja a jegyvásárlókat – hívta fel a figyelmet a fesztivál sajtóirodája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik