Kultúra

Észak-Koreába viszi a Hamletet a Globe

A Human Rights Watch tiltakozik a Globe Színház döntése ellen, pedig erősen áthallásos üzenete lehet a műnek a diktatúrában.

A londoni színház április 23-án, William Shakespeare születésének napján kezdi meg világkörüli útját, amelynek keretében a tervek szerint a világ valamennyi országában bemutatja a Hamletet. A társulat hétfőn jelentette be, hogy 2015 szeptemberében Észak-Koreába is ellátogat.

A drámaíró híres művében Hamlet, Dánia hercege bosszút áll nagybátyján, Claudiuson apja, a király haláláért. A helyzet sokak szerint emlékeztet Észak-Koreára, ahol az országot vezető Kim Dzsong Un nemrég kivégeztette kegyvesztetté vált nagybátyját, Dzsang Szong Teket.

Ugyan nem szólított fel a fellépés törlésére, Phil Robertson, a Human Rights Watch ázsiai térségért felelős igazgatója mégis rossz ötletnek tartja, hogy a világhírű színház Észak-Koreába is elviszi a darabot. A teátrum azzal érvelt, senkitől sem szabad megtagadni a lehetőséget, hogy lássa a művet, Robertson szerint ugyanakkor az előadást csak egy szűk elit nézheti majd meg.

Az emberi jogi szakember rámutatott, hogy a Globe minden bizonnyal Phenjanban lép fel, ahol – mint mondta – a lakosokat a rezsim iránt tanúsított hűségük alapján választják ki.

Az Amnesty International (AI) arra biztatta a társulatot, hogy tudjon meg többet az észak-koreai életről, mielőtt fellépne az országban. “Semmilyen színdarab sem lehet olyan tragikus, mint azon százezer ember élete, akik az ottani táborokban raboskodnak és kínzás, erőszak, éheztetés és kivégzés az osztályrészük” – fogalmazott a szervezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik