Kultúra

Bejárja a Dunát a Lajta monitor

Nagyszabású megemlékezések lesznek az első világháború centenáriuma alkalmából: a hadtörténeti múzeumban létrehoznak egy állandó kiállítást, egy hajómúzeum járja majd a Dunát, és egy vonatmúzeum létrehozását is tervezik - közölte a honvédelmi miniszter pénteken Körmenden az MTI szerint.

Hende Csaba a sajtótájékoztatón elmondta, az idén száz éve lesz annak, hogy kitört az első világháború, amely annak idején Magyarországon mindenki életét megváltoztatta, és amelyből három rettenetes dolog is származott a magyarságra nézve: az első világháborúban gyökerezik a trianoni békediktátum, ebből sarjadt ki a bolsevizmus és a fasizmus. Hozzátette, mindez indokolja, miért kell az első világháborúról megemlékezni.

Kiemelte: az első világháborúban a magyar királyság területén besorozottak közül – beleértve a halottakat, a sebesülteket, az eltűnteket és a hadifoglyokat is – a veszteségünk meghaladja 660 ezer főt, ez is mutatja, hogy nincs olyan magyar család, amelyik ne lenne érintett ebben a történelmi tragédiában.

Összeállítják az elhunytak listáját

A kormány ezért határozattal létrehozta azt a bizottságot, amely a centenáriumi megemlékezések szervezésért felelős. A munkában a Hadtörténeti Intézet és Múzeum révén részt vesz a Honvédelmi Minisztérium is, amely nagyszabású programokat készít elő, köztük egy állandó kiállítást a Budai Várban – tette hozzá Hende Csaba.

A miniszter tájékoztatása szerint kiemelkedik a tervezett programok közül az első világháborús veszteséglisták ismételt összeállítása, ezt a nyilvántartást ugyanis az 1950-es években egyszerűen elégették.

Hozzátette: három éve folyik a bécsi hadi levéltár anyagából a magyar nemzetiségű áldozatok adtainak kigyűjtése. Eddig több mint 100 ezer embert tudtak beazonosítani, az ő személyi adataikat, beleértve elhalálozásuk körülményeit, közzé fogják tenni a Honvédelmi Minisztérium honlapján.

Nagy útra indul a Lajta

Hende Csaba szólt arról is: hamarosan végleges helyére, a Parlament előtti rakparthoz állítják a Lajta monitor nevű egykori hadihajót, amely egy hajómúzeum részeként végigjárja majd a Dunát Bécs és Mohács között.

Szeretnének létrehozni egy vonatkiállítást is, amely 2016-ban a keleti, 2017-ben pedig a nyugati hadszínterekre jutna el, és segítene emlékezni az első világháború eseményeire – sorolta.

Hende Csaba szólt arról is: fontosnak tartják, hogy a volt hadszíntereken és Magyarországon is mindenütt megújuljanak a leromlott állagú hősi emlékművek, és gondozzák a hadisírokat is, amire pályázati források állnak rendelkezésre.

Kastélyt újítanak fel

Bebes István (Fidesz), Körmend polgármestere elmondta: városuk szeretné rendbe hozatni azt az első-második világháborús emlékművet, amelynek szobrait Kisfaludi Strobl Zsigmond készítette, és amelynek költségeit annak idején közadakozásból fedezték. A felújításhoz ötmillió forint kellene, amelyre pályázatot nyújtottak be.

A polgármester beszámolt arról is: támogatásért pályáznak a Batthyány-Strattmann-kastély részleges felújítására, 800 millió forintra lenne szükség a ma művelődési intézményként működő volt lovardaépület funkcióbővítő megújításához.

V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár a sajtótájékoztatón utalt arra: a kastély felújítása szakrális okokból is fontos, de csak több lépésben, és az állam folyamatos és hathatós támogatásával történhet meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik