Kultúra

Netre kerül a Vásárhelyi Látóhatár

A tizenöt éves kerámia szimpóziumok előtt tiszteleg a folyóirat idei első lapszáma.

A másfél évtizedes múltra visszatekintő kerámia szimpóziumokról készített tematikus lapszámmal indítja az idei évet a Vásárhelyi Látóhatár című kulturális és helyismereti folyóirat.

A lapot egy szakmai beszélgetésekkel egybe kötött rendezvény keretében mutatják be az olvasóközönségnek március 6-án, csütörtökön délután öt órakor a Tornyai János Múzeumban.

A bemutatón részt vesz Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány elnöke és Gál István, a vásárhelyi Kerámiaközpont műszaki vezetője. Az est házigazdája, Nagy Imre múzeumigazgató Erdős Olga költő, műfordítóval és Vicei Károly zentai íróval beszélget majd.

A helyi kulturális értékek iránt érdeklődő közönség csütörtök este nemcsak a 2014-es év első lapszámát veheti kézbe, hanem ekkor nyílik először lehetőség “belelapozni” az eLátóhatárba, azaz a Vásárhelyi Látóhatár elektronikus változatába is – mondta el Vásárhely24-nek Elek András, a múzeum sajtóreferense.

A jubiláló Vásárhelyi Kerámia Szimpózium-sorozatról a folyóirat mellett a szakma is megemlékezik. A januárban megnyitott összegző tárlathoz kapcsolódóan Értékteremtés, folytonosság a kortárs professzionális kerámiaművészetben címmel konferenciát tartanak, ma egész nap a hódmezővásárhelyi városháza dísztermében, aholis régészek, muzeológusok, művészettörténészek, irodalmárok és persze keramikusművészek tartanak előadásokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik